Mit keressünk?

Selectați limba de afișare

Négyezer négyzetméteres gyárcsarnokkal bővítette kapacitását a ZES Zollner szatmári gyára

Bajnai Botond
Szatmár.ro
Szeptember. 24. 2022. Szombat 10:42
Négyezer négyzetméteres gyárcsarnokkal bővítette kapacitását a ZES Zollner szatmári gyára

Tovább bővítette gyárának kapacitását a ZES Zollner Elektronik: négyezer négyzetméteres csarnokot adtak át Szatmárnémetiben.

Szatmárnémeti egyik legnagyobb munkaadója ismét nagy összegeket mozgatott meg annak érdekében, hogy növelje gyárának kapacitását, ezáltal pedig a helyi munkahelyek számát is.

 

„Csak az utóbbi egy év során 32 millió eurót költött szatmárnémeti üzemének bővítésére a ZES Zollner Elektronik, amiből 7 millió eurót tesz ki a frissen átadott 4000 négyzetméteres új csarnok.” – tájékoztatott a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal.



Az úgy 4000 négyzetméteres csarnok jól mutatja, a német cégnek a jövőben is hosszú távú tervei vannak Szatmárnémetiben, éppen ezért mindent megtesznek azért, hogy a helyi munkaerőt kiszolgálják.

A polgármesteri hivatal örömmel fogadta a cég idei beruházásait, hiszen ebben az esztendőben nem csak a frissen átadott 7 millió euró értékű csarnok került megvalósításra, de összesen 32 millió eurót fektetett a vállalat szatmári gyárának modernizálására és bővítésére.

„A beruházások és az innováció a kulcsa Szatmárnémeti fejlődésének. A Zollner pedig partnerünk ebben a törekvésben, minden olyan céggel együtt, amely értékeli a városiak kreativitását, szakértelmét és munkáját. A ZES Zollner Elektronik csak az elmúlt évben 32 millió eurót meghaladó beruházásokkal bővítette Szatmárnémeti gyártókapacitását. A 2800 alkalmazott munkahelye pedig biztonságban van!” – hangsúlyozta a polgármesteri hivatal.