Mit keressünk?

Selectați limba de afișare

Négy szociális intézményt is ellenőriztek bejelentés alapján

Bede Emőke
Bede Emőke
Július. 16. 2023. Vasárnap 14:42
Négy szociális intézményt is ellenőriztek bejelentés alapján

A Szatmár Megyei Prefektusi Hivatal vasárnapi tájékoztatása szerint a szombati nap folyamán az előzetes ütemtervnek megfelelően egy gyermekotthont ellenőriztek  további négy esetben pedig bejelentés miatt vonultak ki a helyszínre.


A szombatra betervezett szociális intézmény egy Szatmárnémetiben található gyermekotthon volt, melyben a Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság munkatársai 12 kiskorúról gondoskodnak. Az ellenőrző bizottság az alábbi szabálytalanságokra bukkant: nem teljesítették az engedélyeztetés során vállalt standardokat, nem gondoskodtak megfelelően a személy- és vagyonvédelemről, illetve nem megfelelően használták a különféle berendezéseket. A gyermekotthont a feltárt hiányosságok és hibák miatt a katasztrófavédelem és a rendőrség is írásban figyelmeztette, viszont olyan súlyos hibákat nem fedeztek fel, melyek pénzbírságért kiáltottak volna.


A betervezett központ mellett a két vegyes bizottság négy olyan helyszínen is járt, melyekről bejelentést kaptak. Mikolában a Noe Partium által üzemeltetett központot jelentették be, de ahogyan azt a hatóság is megállapította, az nem bentlakásos otthon, hanem napközi központ.

 

Szatmárnémetiben az Eliezer házról tett valaki bejelentést, ám az ellenőrzés idején nem üzemelt és lakói nem voltak, de már folyamatban van a szociális szolgáltatásokra szóló engedélyeztetés.


Nagykárolyban a Down Carei Alapítványhoz vonultak ki, de a mikolai esethez hasonlóan itt is napközi központról volt szó, mely 2026-ig érvényes működési engedéllyel rendelkezik. Az alapítvány egyébként szeretne egy bentlakásos otthont is létrehozni a fogyatékkal élők számára, az ehhez szükséges engedélyeztetési kérelmet már le is adták az illetékes hatósághoz.


Szamoskrassóban pedig egy hivatásos nevelőszülőhöz kellett kiszállniuk, aki négy örökbefogadott gyermeke mellett további négy kiskorúról is gondoskodik hivatásszerűen. Az érintettek egyébként már létrehozták a Baby Családi Típusú Nevelőotthon Egyesületet, s egy projekten keresztül szeretnének létrehozni egy szociális központot is az elhagyott gyerekek számára. Amint ez a fázis lezárul, azaz sikerült megvalósítani az otthont, kérelmezni fogják a működési engedélyt is.


Összességében szólva tehát a hatóság felé megtett bejelentések alaptalannak bizonyultak, az ellenőrző bizottság a négy helyszínek egyikét sem talált kivetnivalót.