Négy nő sérült meg csütörtök délután egy autóbalesetben Vetés község területén

Bajnai Botond
Augusztus. 01. 2025. Péntek 14:19
Súlyos közlekedési baleset történt július 31-én, kedden este 7 óra körül Vetésen, a 194B jelzésű megyei úton – tájékoztatta szerkesztőségünket a Szatmár Megyei Rendőr-felügyelőség pénteken.
A rendőrségi jelentés szerint egy 48 éves helyi férfi nem adott elsőbbséget, és balra kanyarodás közben összeütközött egy szemből szabályosan érkező autóval, amit egy 42 éves szatmárnémeti nő vezetett.
A baleset következtében a női sofőr, valamint az autójában ülő három utasa – akik 43 és 54 év közötti nők voltak – megsérültek, és kórházba szállították őket orvosi ellátásra.
A rendőrség alkoholtesztet is végzett, amely mindkét sofőr esetében negatív eredményt mutatott. A körülményeket a hatóság tovább vizsgálja.