Mit keressünk?

Selectați limba de afișare

Nagy sikert aratott a X. Szatmári Kolbásztérinbába és Hagyományok Napja - Képgaléria

Bajnai Botond
Szatmár.ro
Október. 10. 2022. Hétfő 12:39
Nagy sikert aratott a X. Szatmári Kolbásztérinbába és Hagyományok Napja - Képgaléria
Bajnai Botond és Matécsa Elemér István felvételei

Immár egy évtizedes hagyománya van a Borókagyökér Egyesület által életre hívott Kolbásztérinbábának és Hagyományok Napjának, melyre idén október 8-án, szombaton a Szejke-tanyán került sor.


Az először 2014-ben megszervezett kolbásztöltő versenyre eddig minden évben sor került (első évben egyből kétszer), még a világjárvány ideje alatt is, bár akkor sokkal szűkebb körben, a járványügyi szabályozásokat betartva. Idén viszont újra nagy létszámú, sok-résztvevős versenyt lehetett tartani, jöttek is az érdeklődők, idén 17 csapat jelentkezett. Magyarországról és Székelyföldről 2-2 csapat, míg Szatmárról és környékéről 11.


A befizetett összeg fejében a szervezők biztosították a kolbászhoz való húst, minden mást viszont, azaz a fűszert, az asztali díszeket és minden más hozzávalót a csapatok hoztak magukkal, így lett minden asztal egyedi és különleges.


Míg a csapatok a kolbász elkészítésén munkálkodtak, a zsűri szorgosan figyelt és jegyzetelt, minden asztalt meglátogattak, a csapattagokkal szóba álltak, figyelték, hogyan zajlik a munka. Erre mindazért volt szükség, mert a zsűri nem csak az elkészült étel ízét és kinézetét bírálta, hanem a csapatok jókedvét, vendégszeretetét, higiéniáját, a csapategységet és az összefogást. Illetve azt a nők által lemért 20 centis sült kolbászt is, amit közösen, helyben készítettek el. 
 

A zsűrit Bertici Kinga, szatmári séf, a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum szakiskolájában működő szakács- és pincérszak tanára, Szabó Mihály, az Erdélyi Szabadtűzi Lovagrend étekbírája, valamint Pallai Gábor szatmári séf alkották, illetve a verseny ideje alatt négy „apró” zsűri is tevékenykedett, ők a Hám János Líceum szakács szakiskolájának diákjai voltak.


A kolbásztöltő verseny mellett a csapatok a Mesterségem címere versenyben is érdekeltek voltak, minden csapat elkészített egy-egy ételkompozíciót, ha úgy tetszik makettet, melyeket csakis ehető alkatrészek alkothattak. A kreativitás azonban nem ismert határt, számos látványos alkotás született ez esztendőben is. 


Mindeközben zajlott a kézműves kiállítás és vásár is, de néptáncbemutatót és táncházat is szerveztek az esemény keretében. Fellépett a Gemeinsamm Német Tánccsoport, a Röpike Néptánccsoport ifjúsági-, utánpótlás- és felnőtt csapata, illetve a nagykárolyi Ceatara román néptánccsoport.


Ami pedig az eredményeket illeti, azt is mutatjuk: 
 

Kolbásztöltő verseny: 
1. hely: Cârnăciori veseli
2. hely: Nagyapó kolbászai
3. hely: Csipet csapat
 

A Mesterségem címere 
1. hely: Model Shop és Nagyapó Kolbászai
2. hely: Sárdagasztók és Cârnăciori veseli
3. hely: Politikai disznóságok és Bűbájos kofák
 

A tombola fődíját Alezár Tünde nyerte.


A rendezvény a Szatmár Megyei Tanácsa támogatásával valósul meg. A nyereményeket és díjakat szatmári cégek és szervezetek ajánlották fel.