Mit keressünk?

Selectați limba de afișare

Nagy sikerrel zajlott a jótékonysági sportrendezvény Zselykéért Túrterebesen

Bajnai Botond
Szatmár.ro
Október. 20. 2025. Hétfő 14:14
Nagy sikerrel zajlott a jótékonysági sportrendezvény Zselykéért Túrterebesen

Megható összefogásnak lehettek tanúi vasárnap a túrterebesiek: közel 300 résztvevő gyűlt össze, hogy egy közös sportesemény keretében támogassa a 11 éves Geng Zselykét, aki súlyos vesebetegséggel küzd.
 

A Felszeg végéről induló menetben gyerekek és felnőttek egyaránt részt vettek: volt, aki gyalogosan, más futva vagy épp kerékpárral teljesítette az öt kilométeres távot a Kishegy felé és vissza. A résztvevők fehér trikóban, közös bemelegítés után indultak útnak, szimbolikusan is kifejezve összetartozásukat és a jó ügy melletti kiállásukat.


Az esemény során adományok gyűltek össze, amelyekkel Zselyke gyógyulását segítik. A szervezők szerint a nap nem csupán a mozgás öröméről szólt, hanem arról az erőről is, amelyet a közösség összefogása jelent. „Megható volt látni, mennyi ember gyűlt össze egy közös célért” – fogalmazott Feigi Tünde főszervező.

 


A jótékonysági sportnapot immár második alkalommal rendezték meg Túrterebesen: tavaly szintén egy beteg kislány megsegítésére mozdult meg a közösség. A mostani rendezvény ismét bebizonyította, hogy kéz a kézben csodákra képesek az emberek.


Aki nem tudott személyesen részt venni az eseményen, banki átutalással továbbra is támogathatja Zselyke gyógyulását:
RO87BTRLRONCRT0CX0933501
Számlatulajdonos: Geng Zselyke