Müller Péter: „Olyan vagyok, mint a nagy utazó, aki már csomagol”

Lehet-e derűsen, már-már jókedvűen készülni a halálra? Az átlagember, aki – ha tehetné – örökké élne, bizonyára nemmel felelne. Csakhogy Müller Péter korántsem átlagember. Sokak „barátja” és „beszélgetőtársa” ismeretlenül is. A könyvei igazi útravalók az élet ösvényén, telis-tele gyönyörű gondolatokkal. Csoda-e, ha a népszerű író hatalmas rajongótábora évről évre várja az új Müller Péter-kötetet. Ezúttal egy korábbi könyve, a Boldogság vadonatúj kiadása kerülhet a karácsonyfák alá, a címlapon az író gyerekkori fotójával. Az immár 88 esztendős író képével, aki túl két műtéten, megannyi szenvedésen is derűsen várja – a halált.

Pálinka, szerelmem, légy az enyém – szól a dal, és Müller Péter olykor e szerint cselekszik. Felöltözik, megmarkolja a mankóját, aztán – ha nehezen is – elsétál az otthona közelében lévő Old Boys nevű kocsmába, ahol már ismerősként köszöntik, s ahol gyakran jókedvű, nosztalgiázó férfiak üdvözlik. Majd egy stampedli szíverősítő ital mellett ki lehet beszélni ennek a keserű-édes életnek a legbensőbb titkait is.

– Senki ne ijedjen meg, nem lettem az alkohol rabja, de világéletemben arra vágytam, hogy találjak egy kis hangulatos kocsmát, telis-tele szimpatikus emberekkel, ahol úgy istenigazából kibeszélheti magából mindenki, ami a szívét-lelkét nyomja – mondta Müller Péter.

Nekem ez most megadatott, és jó társaságban jólesik az az egy kupica pálinka is.

– Szerencsére közel van, mert túl messzire – botra támaszkodva – már nehezen jutnék el. Néhány hónap leforgása alatt kétszer szenvedtem combnyaktörést, kétszer kellett megműteni ugyanott. A jelek szerint az első után még nem gyógyult be tökéletesen a lábam. Otthon történt meg a baj, felmentem az emeletre, aztán onnan már hordágyon vittek a kórházba. Ez már a harmadik alkalom az életem során, hogy újra kell tanulnom járni. Először még ’56-ban, amikor a forradalom alatt lábon lőttek. Fizikálisan megterhelő időszak van mögöttem, de lelkileg teljesen rendben vagyok. Ha azt mondom, hogy derű, kiegyensúlyozottság és harmónia jellemzi a mindennapjaimat, akkor nem túlzok.

Olyan vagyok, mint a nagy utazó, aki már csomagol…

A jelek szerint nem lesz több Müller-kötet

A Kossuth-és József Attila-díjas író az elmúlt időszakban, talán épp az egészségi állapota miatt, kerülte a nyilvánosságot. Pedig korábban mindig szívesen állt a sajtó, és még inkább a nagyközönség rendelkezésére. Örömmel beszélt az új és még újabb könyveiről. Ám most nincs vadonatúj Müller-kötet, és a jelek szerint már nem is lesz. A népszerű szerző tudniillik, a nagy utazáson a halálra gondolt. A halálra, amelytől cseppet sem fél.

– Jelenleg az foglalkoztat leginkább, hogy rendet hagyjak magam mögött, ne pedig valamiféle káoszt – folytatta Müller Péter.

– S ebben alighanem jól állok. Ha visszatekintek a mögöttem hagyott 88 esztendőre, s persze, a munkámra, semmit sem csinálnék és írnék másként, mint ahogy tettem. Szerettem ezt a szerepet, amit az élet rám osztott, szerettem Müller Péter lenni, mert ebből a fickóból, aki én vagyok, nem lesz több. Nem véletlenül írta Shakespeare annak idején, hogy színház az egész világ, és mi színészek vagyunk benne valamennyien. Müller Péternek lenni is egy szerep volt. Szerethető szerep, úgy mint egy színésznek Othellót vagy Rómeót játszani.

Még írok magazinokba, de könyvet már nem tervezek. S nincs bennem fikarcnyi félelem sem, ha mennem kell. Ezt egyébként sem lehet megúszni.

– Éltem; sűrűn, izgalmasan, és végig megmaradt a játékosság bennem. Hiszen játék az élet, és szerencsés az, aki végig ezt érezheti. Úgy, mint én, a nagy útra készülő, örök gyerek.

További bulvárhírekért keresd fel a blikk.hu oldalát.