Mozgalmas hétvégére készül a Borókagyökér Egyesület – Mutatjuk, ezúttal mivel várják az érdeklődőket


Két foglalkozásra és egy előadásra várják hétvégén mindazokat, akik úgy érzik, az alábbi témák felkeltették érdeklődésüket.
Március 31. és április 2. között, azaz pénteken, szombaton és vasárnap újabb érdekes programokkal készül a Borókagyökér Egyesület, mutatjuk:
Tojásírás Páll Etelkával
Húsvéthoz közeledve a tojásfestés, illetve tojásdíszítés elsajátítása hasznos lehet, hiszen nincs is szebb dísze az ünnepi asztalnak, mint néhány különleges mintázatú vagy színű húsvéti tojás, sőt, ha sokat készítünk belőle, a locsolóknak is lesz miből osztogatni.
A Borókagyökér Egyesület meghívására, Páll Etelka tanítja meg, miként gyakorolhatjuk a tojásírás húsvéti motívumait, komplex jelképrendszert mutatva be az érdeklődőknek. A különböző technikák megismerésén túl betekintést nyerhetünk a növényifesték-készítés boszorkánykonyhájába is, sőt ha a tojásokat meguntuk, az elkészített színezőanyagokat textíliákon is kipróbálhatjuk, mindezt úgy, hogy annak fixálását is megtanítja majd az oktató.
A kezdés pénteken, a folytatás szombaton és vasárnap, a Borókagyökér Egyesületnél, a Merilor utca 122-es szám alatt.
Az anyagi hozzájárulás 150 lej, ami tartalmazza az alapanyagot a tojásíráshoz, illetve egy szombati ebédet foglal magába. A növényi festéshez az alapanyag önköltségű. "A gyapjúfestéshez a Keregék által a Máramarosban gyűjtött növényeket használjuk fel. Ezt a módszert Páll Etelka / Portéka egyesület/ és Vetró Mihály Nádudvari Nemezes szakoktató segítségével sajátitjuk el" – írják a szervezők.
Az oktatás a Hagyományok Háza,a Communitas Alapítvány, és a Csoóri Sándor Alap támogatásával jön létre. A foglalkozás bejelentkezéshez kötött. Facebookon magánüzenetben. Érdeklődni a 0729.677.930-as telefonszámon lehet.
Tamburhímzés a gyakorlatban, Meden Saule kazah hímzővel
Egy kicsit vadabb vizekre evezve, a tamburhímzés fortélyait ismerhetik meg az érdeklődők. Az oktató nem lesz más mint, a neves Babakumar Khinayat kazah néprajzkutató felesége, Meden Saule.
Az érdeklődők különleges öltésekkel ismerkedhetnek meg, illetve a szálakkal való játékra is megtanítja őket az oktató.
A képzés ára 150 lej, mely magába foglalja a képzést, valamint egy szombati ebédet is.
Jelentkezni lehet IDE KATTINTVA lehet.
Babakumar Khinayat kazah néprajzkutató is előadást tart
Közép-Ázsia területén a hímzés időszámítás előtti időkben jelent meg.
Szőnyegeket, ruhákat, cipőket, hímzéselemekkel díszített, gyöngyökkel díszített nyergeket, nemezeket fedeztek fel a híres Paziriki kultúrkörbe tartozó vidéken (a kazah Altáj területen Kelet-Kazahsztán, Mongólia és Oroszország határainak találkozásánál), így például a Bereli kincsek leleteiből lehet következtetni, hogy ez a vidék hímzés "központja" lehetett. Ezen a vidéken ez a hagyomány mindmáig eléggé erősen maradt fenn. A 20. század elején és közepén végzett néprajzi tanulmányok szerint a kazak hagyományban többféle hímzés volt jelen. Mindezekről hallhatnak, akik részt vesznek ezen a háromnapos tamburhímzés képzésen.
A tamburhímzéshez szorosan kapcsolódva maga Babakumar Khinayat kazah néprajzkutató tart majd előadást, a kazah kézművesség genéziséről és hagyományáról, illetve annak modernkoráról is.
A Magyarországon élő, kazah kutató előadásait szerte a világon nagy csodálattal hallgatgatják. Az érdeklődők most ingyenesen vehetnek részt a néprajzkutató ismeretterjesztő prezentációján.
Az előadás április 1-jén, szombaton 11 órától kezdődik.