Minden a terv szerint halad: napokon belül eléri a Pamír-hegységet Bertici Attila és Norbi


Még december 16-án indult útra Bertici Attila és fia Norbi, hogy teljesítsék azt a mintegy 20 000 kilométeres autós expedíciót, melynek első számú célja a Tádzsikisztánon keresztül futó és Afganisztánt, Üzbegisztánt, valamint Kirgizisztánt érintő Pamír-hegységben húzódó Pamir Highway, téli, extrém körülmények között való bejárása.
A harmadik hete tartó expedíció mondhatni a tervek szerint halad. A szilvesztert még Oroszországban, Novoszibirszkben töltötték a fiúk, viszont másnap már rótták a kilométereket, hogy mielőbb elhagyhassák Szibériát és az Orosz Föderációt, és kezdetét vehesse az utazás második „felvonása”, azaz belépjenek Kazahsztán területére, ahonnan már csak napok kérdése elérni a Pamír-hegységet.
Bertici Attila január 2-án, azaz tegnap délután jelezte szerkesztőségünknek, hogy sikeresen átlépték a kazah határt, ahonnan, számításaik szerint három nap alatt Kirgizisztánba érnek. Az expedíció legkritikusabb szakasza, az utazás első számú céljaként kitűzött Pamir Highway meghódítása a tervek szerint január 8-án veszi kezdetét. Tehát várhatóan jövő hétfőn megkezdődhet a 4655 méter magasságban húzódó hegyi út „megmászása” a Dusterrel.
De hogy minként is zajlik a kaland, arról részletes beszámolót tesznek közzé a fiúk, minden nap a Neo Adventure Romania Youtube-csatornán, érdemes őket követni a legújabb videókért, illetve hírportálunkat is, hiszen mi is igyekszünk beszámolni a két szatmári utazó kalandjainak legfontosabb pillanatairól.
