Mikó István vallomása: „Szeretném megérni, hogy nagypapa legyek”


A 72 esztendős Mikó István elkezdett visszavenni a tempóból: kevesebbet dolgozik, mert érzi, ebben a korban már több pihenésre van szüksége, és bár még nincs unokája, már most arra készül, hogy nagypapaként sok időt tudjon a kicsivel tölteni.
A Jászai Mari-díjas színművész ezért már nemigen vállal új előadást, inkább a futó darabjaiban játszik.
– Bizony, én is megérzem a kort, és hogy jobban fáradok. Nem akarok már minden percet azzal tölteni, hogy dolgozom. Szeretném, ha több lenne a szabadidőm. A munkát viszont nem fogom befejezni, színpad nélkül nem tudnám elképzelni az életemet – jelentette ki lapunknak Mikó, aki nagyon élvezi, hogy sokkal több ideje van magára.
– Rendezgetem a dolgaimat, sokat olvasok, pihenek, sétálok. Aztán, ha születik majd unokám, vele szeretnék tölteni minél több időt. Aktív részese akarok lenni az életének.
A színművésznek két fia van, ám egyelőre egyiküknek sem született még gyermeke. Mikó viszont már vágyik arra, hogy nagypapa lehessen, és sokat ábrándozik arról, hogy unokák futkosnak a háza körül.
– A fiúkat nem szoktam erről kérdezgetni vagy ezzel piszkálni, ők tudják, hogyan szeretnék alakítani az életüket, de azért azt nem titkolom előttük, hogy vágyom egy vagy akár több unokára – mondta a színművész. – Mindenképpen szeretném megérni, hogy nagypapa legyek. Azt nem tudom elképzelni, milyen nagyszülő leszek, de abban biztos vagyok, hogy minél több időt szeretnék az unokákkal lenni.
A színésznek ugyanis nem volt igazán szoros kapcsolata egyik nagypapájával sem, ő azonban eldöntötte, teljesen máshogyan szeretné csinálni.
– Én gyerekként nem tudtam, milyen egy jó nagypapa, mert az egyikük akkor halt meg, amikor én megszülettem, a másik pedig nagyon messze lakott tőlünk, így csak ritkán tudtam vele találkozni. Én viszont rendes nagypapa akarok lenni, aki szoros kapcsolatot ápol az unokájával: tanítgatni őt, játszani, beszélgetni vele, hogy minél több szép emléke legyen rólam – hangsúlyozta Mikó István.
További bulvárhírekért kattints a Blikk.hu oldalára.