Mit keressünk?

Selectați limba de afișare

Megviselte a nyár a „Gyuszi-gödröt”, viszont ősszel egy nagyobb felújításon eshet át a tér - Fotók

Bajnai Botond
Bajnai Botond
Augusztus. 16. 2023. Szerda 11:43
Megviselte a nyár a „Gyuszi-gödröt”, viszont ősszel egy nagyobb felújításon eshet át a tér - Fotók

Igen veszélyes állapotok uralkodnak a Coposu-sétányon található rendezvénygödörben jelenleg, könnyen bokaficamot szerezhet, aki nem figyel, olyannyira rossz állapotba került egyes részeken a faburkolat.

Szerkesztőségünk munkatársa kedd délután tartott terepszemlét a helyszínen, ami pedig őt ott fogadta, az valóban megdöbbentő volt: amellett, hogy elég koszos volt a tér, a lécek több helyen töröttek vagy töredezettek, egész nagy területeken van fellazulva a burkolat, illetve vannak olyan pallódarabok, amelyek nyomás hatására bármikor beszakadhatnak az ott rohangálók talpa alatt.

A tapasztalt problémát a mai nap folyamán jelezte is szerkesztőségünk a polgármesteri hivatal felé, amire Maskulik Csaba városmenedzser azonnal reagált is.

Elmondta, egy ideje tervben van egy nagyobb szabású „gödörfelújítás”, viszont egyelőre nem akarták azt is szétszedni, hiszen a régi központ is éppen most van felújítás alatt. Viszont a közterület-fenntartó hatóság (ADP) rendelkezik azokkal az anyagokkal, amelyekkel a törött elemeket pótolni lehet.

Ugyanakkor az őszre tervezett munkálat nem merülne ki ennyiben, a léceket tartó gerendarendszert is szeretnék teljesen kicserélni, mert a jelenlegi korhadt szerkezet nem bírja az állandó terhelést, így hiába cserélik ki folyamatosan a léceket, azok rendre eltörnek.

„Sajnos el van korhadva az egész tartórész, ezt pedig az ősz folyamán szeretnénk kicserélni, a több mint tíz éves gerendák már nem bírják a terhelést. Tudunk tehát a problémáról, nemrég fel is voltak mérve az állapotok, sőt, az ADP munkatársai ma reggel is voltak kinn a helyszínen, tisztában vagyunk vele, hogy időszerű a tatarozás” – fogalmazott Maskulik aki hozzátette, mindent sorjában szeretnének megvalósítani, így a rendezvénygödör is rajta van a listán.

Mi sem vigyázunk rá

A városmenedzser ugyanakkor arra is rámutatott, hiába vannak táblával kitiltva onnan a rolleresek, gördeszkások, és biciklisek, nem tartják be a fiatalok a tiltást, ugyanis ez a burkolat nem az ugrándozó BMX-esek és rolleresek által okozott terhelésre lettek tervezve.

„Mi mindig igyekszünk felhívni a figyelmet rá, hogy figyeljünk oda erre, s tartsuk be a tábla tiltását, de egy állandó rendőrt mégsem állíthatok oda, illetve mindenhova, ahol ilyesmire kéne figyelni, mert arra sajnos nincs kapacitás” – tette hozzá a városmenedzser.

További hírek:

Külföldi hírek Május. 09. Csütörtök 15:07

Izraeli légicsapás érte Libanon déli részét, többen meghaltak

A Hezbollah síita milícia három fegyverese és egy civil vesztette életét csütörtökön Libanon déli részén egy izraeli légicsapásban – közölték a sajtóval libanoni biztonsági és polgári védelmi források.
Romániai hírek Május. 09. Csütörtök 14:21

Cătălin Drulă: közeleg a CFR utasszállító részlegének csődje

Bírálta a kormányt csütörtökön Cătălin Drulă a román állami vasúttársaság utasszállító részlegének veszteségei miatt.