Mit keressünk?

Selectați limba de afișare

Megújul az egykori Viktória Szálloda épülete is

Bede Emőke
Bede Emőke
Február. 06. 2024. Kedd 13:42
Megújul az egykori Viktória Szálloda épülete is

Minden bizonnyal olvasóink is emlékeznek még azokra az áldatlan állapotokra, melyek hosszú éveken át jellemezték a szatmári Horea 6. szám alatt található épületet és annak környékét. Nagyon úgy tűnik azonban, hogy a Viktória Szálloda szebb napokat látott épülete hamarosan visszanyeri egykori pompáját.

 

Az Északi Színházzal átellenben található ingatlan – a törvényesen ott élő néhány család mellett – kétes hátterű lakásfoglalók, prostituáltak és drogdílerek tanyája volt hosszú éveken át, 2018 októberében azonban a városvezetés kiseperte a „mocskot”, a bejáratokra pedig lakat került, hogy még véletlenül se szivároghassanak vissza a kilakoltatott egyének. Hogy milyen borzalmas körülmények uralkodtak akkor az épületben, jól mutatja, hogy a köztisztaságért felelős vállalat emberei a takarítás után összesen 222 köbméternyi szemetet szállítottak el a helyszínről.

 

Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere már akkor megfogalmazta, hogy mindenképp szeretnék megmenteni az egykor szebb napokat látott épületet, hétfői sajtótájékoztatóján pedig már arról számolt be, hogy február folyamán aláírásra kerül a Horea 6. szám alatt található épület homlokzatának és tetőszerkezetének felújítására vonatkozó tervezési és kivitelezési szerződés is.

 

Az elektronikus közbeszerzési rendszerben (SEAP) közzétett kiírás emlékeztet rá, hogy a XX. század első felében épült ingatlan Viktória Szálloda néven működött sokáig, mely mintegy 60 szobával várta a városunkba érkező vendégeket. Földszintjén Szatmárnémeti egyik legelegánsabb étterme és kávéháza működött, mely számos bálnak és különféle eseményeknek adott otthont, így gyorsan a szatmáriak társasági életének egyik fő helyszínévé vált. A régi elegancia azonban ma már nagyítóval keresendő, hiszen az elmúlt évtizedekben jelentősen leromlott az épület állaga, mely elsősorban a tetőszerkezet elöregedésének és az ennek okán jelentkező rendszeres beázásoknak köszönhető.

Fotó forrása: Magyar Nemzeti Digitális Archívum

 

A SEAP rendszerében elérhető nyilvános információk szerint két társulás jelentkezett a meghirdetett licitre. Ezek közül nem pusztán az kerül ki nyertesen, aki a legjobb ár-érték arányú ajánlatot teszi, hanem a specifikus elvárásoknak is eleget tesz: többek között bizonyítani tudja, hogy az elmúlt 5 évben végzett már hasonló jellegű munkálatokat, tehát kellő tapasztalattal rendelkezik a műemléképületek felújítása terén. A projekt becsült összértéke áfa nélkül mintegy 12,8 millió lejre rúg.