Megszólalt a Barátok közt atyjának ügyvédje a plágiumvádról: „Ez az egész a pénzről szól


Fellélegezhet Kalamár Tamás és két társa, akiket azzal vádolt meg egy írónő, hogy a 2017-ben bemutatott Oltári csajok című sorozatot az ő regényéről koppintották. A bíróság négy év után hozott ítéletet, első fokon felmentették mindhárom vádlottat.
A pénteki tárgyaláson mindhárom perbe fogott megjelent, ám az írónő, dr. Köbli-Sík Viktória külföldön ragadt, és hiába kért halasztást, mivel részvétele nem volt kötelező, elutasították a kérését. Így mivel büntetőfeljelentést tett, egy ügyész képviselte. Állítása szerint az Oltári csajok című sorozatban Szerelemkereső című regényét dolgozták át, ám ezt sehol sem tüntették fel és egyetlen forintot sem kapott a produkció után. Bizonyítékként összeállított egy dokumentumot, amelyben felsorolta az általa kiszúrt azonosságokat a két mű között. Az írónő úgy véli, 100 millió forinttal kellene Kalamáréknak kárpótolnia őt.
A bíróság több szakértői véleményt is bekért, hárman egyetértettek a hölggyel, a negyedik nem, így határozathozatal előtt egy ötödik szakértő álláspontját is meghallgatták, aki szerint az azonosságok csupán a romantikus művek közhelyei, egyébként teljesen más a két mű.
– A sértett anyagi követelését eltúlzottnak tartom, s úgy vélem, a 100 millió helyett csupán 21 millió forintos kárról van szó. Személy szerint nem olvastam a regényt, és a sorozatból is csupán két másodpercet láttam, de úgy vélem, ez utóbbi két szakvélemény még nem indokolja azt, hogy az első hármat figyelmen kívül hagyjuk. Ha az első hármat meg tudja győzni az utóbbi kettő, akkor már indokolttá válik ez – fogalmazott az ügyész, akinek az indítványát elutasította a bíróság, mert az első három szakértő csupán a sértett dokumentumai alapján nyilvánította ki a véleményét.
– Amit a sértett tett, káros, de nemcsak nekem, hanem a magyar televíziós iparnak. Ez az egész a pénzről szól, hogy ő 100 millió forintot kapjon. Ezt a 21 milliós összeget sem tartom jogosnak, egy ilyen regény, ha nagyon sikeres is, ma 1-3 millió forintot hozna. Miért lenne erre szükségünk? Négy éve zajlik ez az ügy, felesleges stresszt okozva – mondta a bírónak az utolsó szó jogán Kalamár, akit a társaival együtt felmentettek első fokon, de az ügyész fellebbezett, így a per folytatódhat.
A tárgyalás után az írónőt képviselő ügyész és Kalamár Tamás nem kívánt nyilatkozni, ám a producernek, a Barátok közt atyjának jogi képviselője, dr. Nagy Gábor elmondta, hiszi, hogy másodfokon is ugyanez az ítélet születik majd.
– A vád megalapozatlan volt, továbbá megjegyezném, hogy ennek polgári pernek kellett volna lennie. A hölgynek az RTL-t kellett volna feljelentenie, nem megvádolnia három ártatlan embert bűncselekmény elkövetésével. Persze, ebben az esetben neki kellett volna állnia a költségeket, amit nem akart – fogalmazott az ügyvéd.
További bulvárhírekért keresd fel a Blikk.hu oldalát.