Mit keressünk?

Selectați limba de afișare

Megnyerte második felkészülési mérkőzését az Olimpia VSK

Bajnai Botond
Közlemény
Július. 24. 2025. Csütörtök 07:58
Megnyerte második felkészülési mérkőzését az Olimpia VSK

Győzelemmel zárta utolsó előtti felkészülési mérkőzését a Liga 2-es Szatmárnémeti Olimpia VSK labdarúgócsapata. A szerdai találkozón, amelyet a szatmárnémeti Someșul Stadionban rendeztek, a hazaiak 4–0-ra múlták felül a Liga 3-as Máramarosszigeti VSK együttesét.


Botos Sándor (Piri) edző ezúttal 21 játékost küldött pályára, a mérkőzést közel száz néző tekintette meg.


Az első húsz perc kiegyenlített játékot hozott, mindkét kapu előtt akadtak lehetőségek. A 23. percben azonban megtört a szigeti lendület: Gheorghe Gondiu egyéni akció végén, a tizenhatoson belülről vette be Mihai Oneț kapuját (1–0). Ezt követően az Olimpia VSK átvette az irányítást.


A szünet előtt Bontas Kristóf remek passzát követően Gondiu ismét eredményes volt, így 2–0-s állással vonultak pihenőre a csapatok.


A második játékrészben sem változott érdemben a játék képe, bár mindkét oldalon több cserét is végrehajtottak az edzők.


A 74. percben Mircea Donca növelte háromra a szatmári előnyt: Vadim Calugher jobb oldalról ívelt át a hosszú sarokhoz, ahol Donca mellel átvette a labdát, majd mintegy hét méterről a kapuba lőtt (3–0).


Nem sokkal a lefújás előtt Magyari Szilárd is betalált, miután egy védelmi hibát kihasználva ajtó-ablak helyzetben volt eredményes, beállítva a 4–0-s végeredményt.


Ez volt az Olimpia VSK ötödik felkészülési mérkőzése, a mérleg eddig két győzelem és három vereség. A bajnokság augusztus 2-i rajtja előtt szombaton 12 órától, Nagyváradon, az FC Bihor ellen játssza utolsó tesztmeccsét a csapat.


FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEN

 

Szatmárnémeti Olimpia VSK – Máramarosszigeti VSK (Liga 3) 4–0 (2–0)

Gólszerzők: Gheorghe Gondiu 23., 39., Mircea Donca 74., Magyari Szilárd 88.
Olimpia VSK: Deáky Zsombor (65., Darius Văduva) – Mario Aioanei (46., Dorian Todoran), Davide Popșa (65., Abdoul Diomande), Alexandru Sabău (46., Paul Copaci), Cosmin Zamfir (65., Cătălin Oanea), Bontas Kristóf (65., Vadim Calugher), Tudor Lucaci (46., Pintér Bence), Daniel Danu (65., Mircea Donca), Alin Văsălie (65., Constantin Trip), Cosmin Meșter, Gheorghe Gondiu (46., Magyari Szilárd).
 

KORÁBBI EREDMÉNYEK

Szatmárnémeti Olimpia VSK – Cigánd SE (Magyarország, NB III) 2–0

Gólszerzők: Magyari Szilárd, Samuel Șanta

 

Szatmárnémeti Olimpia VSK – Videoton FC (Magyarország, NB II) 0–1

 

NK Osijek (Horvátország, első osztály) – Szatmárnémeti Olimpia VSK 4–1

Az Olimpia VSK gólszerzője: Vadim Calugher

 

Debreceni VSC (Magyarország, OTP Bank Liga) – Szatmárnémeti Olimpia VSK 2–0

 

KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS


2025.07.26., 12:00, Nagyvárad, Bodola Gyula Stadion:

Szatmárnémeti Olimpia VSK – FC Bihor Nagyvárad (Liga 2)