Mit keressünk?

Selectați limba de afișare

Megkondították a vészharangot a községi önkormányzatok: novemberre még a fizetésekre se telik

Ilonczai Gyöngyi
Szatmár.ro
Október. 13. 2023. Péntek 09:05
Megkondították a vészharangot a községi önkormányzatok: novemberre még a fizetésekre se telik
Illusztráció/ Forrás: Freepik

Nincs olyan községi polgármester a megyében, akivel beszélgetés közbe ne terelődne arra a szó, hogy ilyen nehéz pénzügyi éve még nem volt, mint a mostani. Jelen pillanatban, s ha nem érkezik meg a novemberre ígért költségvetés-kiegészítés még a fizetésekre sem fogja futni.

 

Kivétel nélkül, szinte mindegyik polgármester panaszkodik arról, hogy ha nem érkezik meg a novemberre ígért költségvetés-kiegésztés, még a saját alkalmazottaik fizetését se biztos, hogy ki tudják már adni.

 

S az is megállapításra került, hogy ilyen nehéz és döcögős pénzügyi évük sem volt mint a mostani. Általános gyakorlat volt eddig is, hogy az év elején kapott költségvetés soha nem tartott ki az év végéig, az idei év is így indult. De mivel ez bevett gyakorlat volt, senki nem ütközött meg ezen, hiszen az év során eddig mindig többször érkezett költségvetés-kiegészítés, s így rendezni tudtak minden kiadást.

 

Általában nem is egy, hanem akár két-három kiegészítés is érkezett az év második felében, s már augusztusban megkapták az első pénzügyi mankót. Az idei évben azonban nemhogy több, de még egy kiegészítéssel sem segítettek a polgármestereknek.

 

Nagyon sok polgármesteri hivatal idén élt a lehetőséggel, s kihasználta a felkínált pályázati lehetőségeket. Kisebb-nagyobb beruházásokba fogtak, hogy településük fejlődhessen és egy élhetőbb és szebb környeztet teremthessen lakosainak. Elkészítették a tanulmányokat, dokumentációkat, amelyek persze újabb kiadást jelentettek a helyi költségvetésnek. Emellett sok pályázat önrészt is meghatároz az önkormányzatok felé, ez ismét újabb kiadást jelentett.

 

Több polgármester is hozzátette, ha tudták volna, hogy nem lesz költségvetés-kiegészítés, biztos nem másztak volna bele adott beruházásokba, hogy az esetleges önrész, vagy a dokumentáció elkészítése tovább terhelje a kasszájukat.

 

Főleg azok a községek vannak nehéz helyzetben, amelyeknek területén nem működnek nagyobb cégek, nincs vagy elenyésző a saját bevételi lehetősége, s a lakosok is jórészt csak mezőgazdasággal foglalkoznak, az adóból befolyó összeg így nem számottevő. De még azok is panaszkodnak, ahol van néhány cég, amelynek jövedelemadójából részesülhetnek.

 

Először szeptember végére ígérte a kormány, hogy költségvetés-kiegészítés érkezik, amiből nem lett semmi, s most már november végi ígéretet legyezgetnek. De ezek után a polgármesterek igen szkeptikusak. S senki nem mond számukra semmilyen konkrét tényt, dátumot.

 

Nemcsak az önkormányzat alkalmazottainak fizetésére nem telik majd, de a hivatal működtetéséhez szükséges számlákat sem lesz miből kifizessék. Emellett érintettek itt a beteggondozók is, akik fizetésének a 10 százalékát az önkormányzat állja, a többit pedig a minisztériumtól kapják.

 

Külön problémát jelent néhány önkormányzatnál, hogy egyes bevállalt pályázatokat a kivitelező saját pénzén végrehajtotta, abban a reményben, hogy az abban szereplő összeget az év végéig úgy is megkapja. Ez is egy bevett szokás volt korábban, s eddig ennél sem volt fennakadás. Azonban most vannak olyan befejezett pályázatok, többek közt az Anghel Saligny terve keretében is, amelyeket már az év első felében lezártak, de a kifizetés még nem történt meg.

 

S persze feltevődik a kérdés sok elöljáróban, hogy ha nem kifizetésekre ment el az állami költségvetés, akkor mégis hová tűnt el a pénz?

 

Egyelőre mindenki kivár. Hiszen ha megérkezik a novemberi kiegészítés akkor valahogy csak bestoppolják ezt az évet, s kihúzzák vele. Persze a nagy kérdés ott lebeg a levegőben, mi van ha mégsem kapnak költségvetés-kiegészítést?