Mit keressünk?

Selectați limba de afișare

Megérkezett a Mikulás az Árva Bethlen Kata Óvodába is

Bajnai Botond
Refszatmar.eu
December. 06. 2023. Szerda 13:11
Megérkezett a Mikulás az Árva Bethlen Kata Óvodába is

Nagy volt az izgalom a keddi nap folyamán, az Árva Bethlen Kata Református Óvodában hiszen ide is megékezett a Mikulás.

A nagy és kiscsoportos gyerekek énekekkel és mondókákkal fogadták a jó öreg Mikulást, sőt a kiscsoportosok közül páran még a féltve őrzött cumijukat is a Mikulásnak ajándékozták, hogy elvigye a tőlük apróbb gyermekeknek – tudtuk meg Bauer Orsolya óvónőtől.
 

„Ha türelmetlen vagy, mindig elrontod az örömödet. Ha valamit szeretnél, legyen öröm a várakozás is. (…) Semmi sem történik előbb, mint ahogy eljön az ideje. ” – Kálnay Adél.
 

Az óvónők a Mikulás segédjeiként tették szebbé a gyerekek számára ezt az izgalmas napot, a gyerekek pedig megígérték a Mikulásnak, hogy az elkövetkező évben is megpróbálnak a helyes úton maradni, hiszen minden reggelüket kedves kis imájukkal kezdik melyben a következőket kérik a Jóistentől:


“Szívből kérlek Istenem,

Ma egész nap légy velem.

Segíts meg, hogy jó legyek,

Mindenkivel jót tegyek.

Ha rám nézel e napon,

Öröm legyen arcodon, Ámen!”

Hála és köszönet van a szívünkben!


Bauer Orsolya, Mészáros Melinda, Oroszi Alexandra és Bajnai Melinda