Medveczky Ilona széttépte a végrendeletét: örökös nélkül hal meg a tánc hercegnője?


Rengeteg barátjában csalódott Medveczky Ilona, ezért széttépte a végrendeletét. A táncművész hosszú ideje elzárkózik a nyilvánosság elől, ám dr. Karizs Tamás műsorvezetőnek megnyílt, és élete örömeiről, fájdalmairól is őszintén beszélt. Elmondta, hogy idős korára csaknem teljesen egyedül maradt.
– Azért téptem szét a sokadszorra írt végrendeletemet, mert akikben bíztam és akikről azt hittem, hogy barátok, azok a legválságosabb helyzetben hagytak cserben. Nagyon ritkán voltam az életben beteg, de valahogy az utóbbi időben, a pandémia óta, miután mindent egyedül csináltam, halmoztam a kéz-, láb-, nyak- és gerinctöréseken át mindent. Pechemre, mikor kapjak csőtörést? December elejétől január végéig... Hát, bizony, a házban tizenkét fok volt. A barátok megkérdezték, miben segíthetnek, de tovább nem jutottak. Az okát pontosan tudtam, hogy azért, mert ha vízvezeték-szerelőt hoznak, nekik kellene kifizetni – mesélte a műsorban Medveczky Ilona, aki a dermesztő hidegben síruhában, paplan alatt tanulta a Drága örökösökben kapott szerepét úgy, hogy közben senkire sem számíthatott.
A kiszolgáltatott helyzet és a csalódás ráébresztette, hogy nagyon kevés ember van a környezetében, akikre valóban számíthat.
– Én ott, akkor lehúztam a redőnyt minden értelemben és mindenki felé. Egy kezemen meg tudom számolni, kit méltatok arra, hogy egyáltalán telefonon beszéljek vele – jelentette ki.
Pedig a művésznő életét egykor sokan irigyelték: ünnepelt táncművészként a társaság krémjébe tartozott, Amerikában és Európa nagyvárosaiban is fellépett, az ország legkeresettebb revütáncosnője volt, ám mostanra, 82 éves korára alig maradtak mellette. Ráadásul a boldogságot is csak ideig-óráig élvezhette: három komoly kapcsolata volt. 1975-ben ment hozzá Wilhelm Alexander von Thurn und Taxis német herceghez, akivel csupán névházasságot kötöttek, s az ő révén megkapta az osztrák állampolgárságot. 2004-ben váltak el, közben azonban két fontos férfi is volt az életében.
Egyikük egy titokzatos, gazdag fehérneműgyáros, akitől a gyönyörű villáját is kapta, a másikuk dr. Nagy Richárd, az MTV egykori elnöke, aki haláláig nős volt, mégis 24 éven át élt boldogan Medveczkyvel, egészen a 2009-es haláláig.
A díva őt tartotta élete nagy szerelmének, akinek az elvesztését nehezen dolgozta fel.
– A haláláig csak Nagy Richárdot becsültem, aki 25 évig volt a társam. „Papa” itt élt velem, de külön hálószobában, külön emeleten. Ma is hiányzik. Csodás ember volt: nagyvonalú, jólelkű, becsületes, toleráns, okos. Sose volt konfliktusunk, a tenyerén hordott, mégsem keresem az utódját. Nem született férfi, akivel én szóba állnék! – mondta idén májusban a Hot! magazinnak.
A Halhatatlanok Társulatának örökös tagja azóta sem találta meg a szerelmet, ennek ellenére szerencsésnek érzi magát, mert pontosan tudja, ki az, aki haszonlesésből fordul hozzá, így a „drága örökösöket” kigyomlálta az életéből.
– Egyértelműen így történt. Sajnos, a sors vagy Isten megáldott egy olyan tulajdonsággal, hogy bármennyire művelt, intelligens, rafinált valaki, én keresztüllátok rajta. Ez egyszerre áldás és átok, kétélű dolog – fogalmazott, hozzátéve: mindig nagyon magányos volt, ám tökéletes társaságnak tartja a maga számára önmagát.