Mostantól márványtábla őrzi Petőfi Sándor és Szendrey Júlia szerelmének emlékét

Péntek délután szép számban gyűltek össze a szatmárnémeti Püspöki Palota első emeletén az ünneplők, a kápolna bejáratánál ugyanis emléktáblát helyeztek el Petőfi Sándor és felesége, Szendrey Júlia tiszteletére. S hogy miért pont itt? Azért, mert e kápolnában található az az oltár, amely előtt a költő és szerelme 1847. szeptember 8-án, Erdődön örök hűséget fogadott egymásnak.

A vendégeket elsőként Varga Sándor színművész köszöntötte, majd át is adta a szót Schönberger Jenő római katolikus megyéspüspöknek. „Gabriel Marcel hívő egzisztencialista filozófus szerint az, aki a másik embernek azt mondja, szeretlek, mintha azt mondaná, te sohasem fogsz meghalni. Az a szeretet ellenben, mely egy idő után elmúlik, olyan, mintha azt mondaná, most már elég, tovább már ne létezzél. Az ilyen szeretet soha nem volt igazi szeretet, hanem csak illúziókeltés, melynek célja a másik kihasználása. Az igazi szeretet tehát nem lehet csupán időleges, egy darabig működő, azután megszűnő, hanem csak örökkévaló. A házasság szentségében erre kérnek Istentől áldást és megerősítést az oltár előtt egymásnak örök hűséget fogadó házastársak. Meggyőződésem, hogy akkor Sándor és Júlia szintén így gondolkodtak, mint minden jegyespár” - mondta el beszédében a püspök, hozzátéve, hogy bár a Petőfi családnak sajnos még két kerek évet sem engedélyezett együtt a Gondviselés, mégis hiszi, hogy szeretetközösségük Isten Országában beteljesedett.

A megyéspüspök után Demeter Stefánia Katalin, Magyarország kolozsvári konzulja osztotta meg a hallgatósággal ünnepi gondolatait. Mint elmondta, Petőfi neve a magyar tudatban egyértelmű a költővel. Ő az a költő, akinek képe a legerősebb és a legigazabb, akinek értékeit nem kell revízió alá venni, és Petőfi eleven volta a legszebb bizonyítéka annak az egyébként sokszor tagadott ténynek is, hogy a magyarság meg tudja megbecsülni nemzete nagyjait. Hangsúlyozta, hogy az emléktáblák fontos eszközei a történelmünk és kultúránk építésének, identitásunk megőrzésének, hozzájárulnak ahhoz, hogy az emberek a múltról és az itt lezajlott eseményekről tudomást szerezzenek, és ezáltal gazdagabbá tegyék a jelent és a jövőt egyaránt. Demeter Stefánia Katalin zárszóként köszönetet mondott mindazoknak, akik elképzelték, megtervezték és megvalósították a kápolna bejáratánál elhelyezett emléktáblát.

A konzul után Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke szólt az egybegyűltekhez. Köszönetet mondott mindazoknak, akik 200 éven keresztül megőrizték azt az oltárt, ahol egy házasulandó embernek mérföldkőhöz érkezik az élete, és mely előtt a 200 évvel ezelőtti Petőfi kimondta a boldogító igent. „Aki ennek az oltárnak a történetét ismeri, az a szatmári magyarságnak a történetét is ismeri, hisz próbálták áthelyezni, próbálták befalazni, próbáltak úgy tenni, mintha nem is lenne. De harminc egynéhány esztendővel ezelőtt leomlottak a falak, de csak félig, mert ha igazából leomlottak volna, akkor Erdődön kellene állnia, a visszaállított várkápolnában. Nem azért, hogy kevesebb kincse legyen a püspökségnek, hanem hogy itthon érezzük magunkat úgy, ahogy Petőfi, Szendrey, és 200 évvel ezelőtt a Himnusz szerzője is itthon érezte magát Szatmáron” - hangzott el a megyei tanácselnök köszöntőjében.

Pataki Csaba után Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere fogalmazta meg ünnepi gondolatait. „Egy olyan korban élünk, amelyben sötét erők társadalmunk legfontosabb pillérét, a házasság intézményét akarják nevetség tárgyává tenni, haszontalan eseménnyé zülleszteni. Pedig a házasság, a család és a gyermeknevelés a jövőnk alapja. Nemzetünk, és az egész társadalom csak abban az esetben tudja majd túlélni ezeket a vészterhes időket, ha az olyan értékek, mint a szeretet és a szerelem, a hűség, az egymás iránti megbecsülés ismét a mindennapi életünk szerves részévé válnak.

Petőfi Sándor és Szendrey Júlia története nem volt hétköznapi, hiszen mindannyian tudjuk, mennyi akadályt kellett leküzdeniük addig, míg oltár elé állhattak. De ők kitartottak egymás mellett, és bebizonyították, hogy a szerelem, akárcsak a hit, ha kell, mindent legyőz.

Születésének 200. évfordulóján Szatmárnémeti méltósággal és büszkén emlékezik nemzetünk legnagyobb költőjére. Ezen emléktábla avatásán kívül az István-téren egész alakos bronzszobrot állítunk október 30-án. 

Mert Petőfi eszméi ma is aktuálisak, és verseiben élnek tovább, tüzet gyújtva a mindenkori fiatalok és napjaink forradalmárainak a szívében. Azt üzenik, hogy feladataink vannak, amelyek elől nem bújhatunk el, és ha kell, a legnagyobb áldozatot is meg kell hoznunk, hogy megvalósítsuk azokat. Legyen ez mindannyiunk számára követendő példa, hogy az nemzet, amelyet Petőfi annyira szeretett és védett, évszázadok múlva is itt legyen a Kárpát-medencében.”

A polgármester beszéde után Schönberger Jenő megyéspüspök és Demeter Stefánia Katalin konzul közösen leplezték le az emléktáblát, majd az esemény második felében Heinrich Andrea, a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum magyartanára tartott szemléletes előadást a lánglelkű költő utolsó éveiről, különös tekintettel a Szendrey Júliához fűződő szerelmére és túl korán véget ért házasságukra, annak minden boldogságával és nehézségeivel együtt.

A tábla elhelyezését Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa, valamint a Szatmári Római Katolikus Püspökség finanszírozta.