Marokkói válogatott hátvéddel erősít az Olimpia VSK


A Szatmárnémeti Olimpia VSK vezetősége egy idényre szóló szerződést írt alá a 24 éves középhátvéddel, Amine Ghazoinivel.
A Rómában született, de marokkói állampolgárságú játékos az olasz Frosinone és Torino utánpótlásában nevelkedett, majd olasz és belga harmadosztályú csapatokban szerepelt.
Tavaly szeptemberben érkezett Romániába, ahol az akkor még Liga 2-ben szereplő FC U Craiova 1948 együttesében játszott.
Utánpótlás szinten hat mérkőzésen lépett pályára Marokkó U17-es válogatottjában, és kétszer szerepelt az északnyugat-afrikai ország U20-as nemzeti csapatában is.
Ghazoini pénteken kezdő volt Nyíregyházán, a Spartacus elleni felkészülési mérkőzésen, de hivatalosan szeptember 14-án mutatkozhat be a sárga-kék mezben, amikor az Olimpia VSK hazai pályán fogadja a Vajdahunyadi Corvinult a Liga 2 hatodik fordulójában.