Mit keressünk?

Selectați limba de afișare

Mansour két gólja sem volt elég a besztercei győzelemhez

Bajnai Botond
Közlemény
Április. 23. 2023. Vasárnap 13:26
Mansour két gólja sem volt elég a besztercei győzelemhez

Az utolsó percben kapott góllal kapott ki a Gloriától a Szatmárnémeti Olimpia Városi Sportklub labdarúgócsapata, a Liga 3 felsőházának 4. fordulójában rendezett besztercei mérkőzésen. 

Csik Tibor vezetőedző két csatárral kezdte a szombati mérkőzést, mivel Süveg Nándor mellé kezdőbe tette a szenegáli Guyene Mansourt is. Viszont egyik sem kapott olyan passzt a csapattársaitól, ami után veszély jelenthettek volna az ellenfél kapujára.

Az első szatmári helyzet csak a 28. percben jött, amikor Hernando Orte Rodrigo a besztercei tizenhatos jobb sarkából a hosszúra célzott, és a labda milliméterekkel kerülte el a kapufát. Viszont ekkor már 1–0-ra vezetett a házigazda csapat: egy keresztlabda után Antoniu Manolache középről kilőtte Iulian Anca-Trip kapuját.

Az első félidő második felében megélénkült a szatmáriak játéka is, majd Rodri helyzete után nem sokkal feljegyezhettük az Olimpia VSK első találatát a rájátszásban: a besztercei tizenhatos szélén Mansour kapott labdát, aki igazított egyet rajta, majd védhetetlenül kilőtte a fiatal Flaviu Bodea kapuját (1–1). Négy perccel később ismét a szenegáli srác jeleskedett, és fordította meg az állást a javunkra: Alexandru Mărieș röviden elvégzett szöglete után Ciprian Brata ívelt középre, ahol Mansour emelkedett magasba és fejjel tökéletesen küldte a labdát a besztercei kapufa tövéhez, védhetetlenül (1–2).

A rájátszás felsőházában ez volt az első mérkőzés, amikor a csapatunk gólt szerzett, és ezzel vezetni is tudott a szünetben. Viszont fordulás után nem tudtunk veszélyes helyzeteket kialaktani, míg az ellenfél, egy védelmi hibát kihasználva egyenlített Alexandru Stoica góljával (2–2).

A hosszabbítás utolsó percében a Beszterce-Naszódi Gloria a győtzes gólt is megtalálta: egy jobb oldali szüglet után a mieink nem tudtak felszabadítani, amit Fridrich Harald kihasznált, és közelről a kapuba kotorta a labdát (3–2).

Ez egy fájdalmas vereség volt, és ezzel hét pontra maradunk le az utolsó osztályzós helytől, amit éppen a Gloria foglal el. A bajnokság viszont folytatódik, hiszen még öt forduló van a végéig. A csapatunknak továbbra is küzdeni kell, és meg kell mutassák, hogy megérdemeljük helyünket a bajnokság felsőházában.

„Nehéz bármit is mondani egy ilyen mérkőzés után. Nagyon sajnálom ezeket a srácokat, akik nagyot küzdöttek, és már elhitték, hogy jó lehozhatunk egy jó eredményt ezen a meccsen. Nagyon fájó, hogy az utolsó pillanatban kapott góllal veszítsünk. De nem szabad összeesni, és a bajnokság végéig küzdeni kell” – mondta elkeseredve a szombati találkozó végén Csik Tibi.

A következő fordulóban, április 29-én a csoport éllovasa, a Nagyváradi FC Bihor érkezik Szatmárnémetibe, amelyik a pénteki, váradszentmártoni találkozón 4–3-ra győzött a Félixfürdői Lotus ellen.



 

LIGA 3, PLAYOFF, 10-ES CSOPORT, 4. FORDULÓ

Beszterce-Naszódi CS Gloria 2018 – Szatmárnémeti Olimpia VSK 3–2 (1–2)

Gólszerzők: Antoniu Manolache 10., Alexandru Stoica 62., Fridrich Harald 90+5., illetve Guyene Mansour 32., 37.
Kiállítva: Baior Denis (Olimpia VSK) – a mérkőzés lefújása után, második sárgalap
Olimpia VSK: Iulian Anca-Trip – Alex Negrea, Mihăiță Mureșan, Bara Levente, Ciprian Brata (53., Călin Vădan), Ioan Gorba (82., Baior Denis), Hernando Orte Rodrigo (65., Adrian Ciul), Raul Ziman (65., Adrian Bura), Alexandru Mărieș (65., Barna Antal), Süveg Nándor, Guyene Mansour.
Vezetőedző: Csik Tibor.

A csoport másik mérkőzésén: 

Félixfürdői CS Lotus – Nagyváradi FC Bihor 3–4 (1–3)

 

1. Nagyváradi FC Bihor

4

3

0

1

10–5

49

2. Beszterce-Naszódi CS Gloria 2018

4

2

2

0

7–5

46

3. Szatmárnémeti Olimpia VSK

4

0

1

3

2–8

39

4. Félixfürdői CS Lotus 

4

1

1

2

7–8

31