Magyar művésztől tanult meg zongorázni Cate Blanchett: Oscar-díjat érhet az alakítása


Jövő februárban kerül a mozikba a Tár című film Cate Blanchett főszereplésével, amelyért a kétszeres Oscar- és háromszoros Golden Globe-díjas ausztrál színésznő a kritikusok szerint újabb aranyszobrocskát zsebelhet be az Amerikai Filmakadémiától.
A Velencei Filmfesztiválon bemutatott alkotást, amelyben a filmsztár Lydia Tárt, a karrierje csúcsán lévő zeneszerző-karmestert alakítja, ugyan nagyrészt Németországban forgatták, a Zeneakadémia egyik oktatójának hatalmas szerepe volt abban, hogy Cate Blanchett tökéletesen felkészülhessen a szerepre. A színésznő ugyanis a Liszt-díjas Virág Emesétől, a Zeneakadémia tanárától tanult zongorázni tavaly tavasszal, miközben egy másik filmet forgatott Budapesten. A filmsztár három hónapig volt a magyar zongoraművész növendéke.
– Áprilisban kezdte forgatni a Borderlands című filmet, de már tudta, hogy a nyár végétől elkezdődnek a Tár munkálatai. Mielőtt idejött, már dolgozott egy karmesterrel, akitől megkérdezte, tud-e valakit Magyarországon, aki zongorázni és tanítani tud, gyakorlata van, fel tudja készíteni. A karmester Rab Gyula barátomtól kért ajánlást erre a feladatra, aki az én nevemet mondta, így kezdtünk el közösen dolgozni – kezdett bele a Cate Blanchettel közös történetébe Virág Emese, aki őszintén meglepődött az ausztrál világsztár hozzáállásán.
– A szorgalma, a kitartása hatalmas, olyan nála nincs, hogy lehetetlen. Keményen is dolgozott, megkövetelte magától a munkát. Nagyon gyakran reggel ötkor kelt, este hétig forgatott, aztán jött hozzám zongoraórára – emlékezett vissza a magyar művész, aki, keményen megdolgoztatta Cate Blanchetettet, aki ezt kifejezetten díjazta.
– Hihetőnek kellett lennie ebben a szerepben, és ezért nemcsak a filmben elhangzó darabokra, hanem a mozgásra is nagy hangsúlyt fektettem. Abszolút partner volt, olyan elánnal vetette bele a munkába magát, amit én mindenkinek példaként mutatnék.
Emese arról is mesélt, milyen közvetlen és kedves ember Blanchett, aki a közös munka kezdetén bemutatta Emesének zseniális mesterségbeli tudását, többször eljátszva neki, hogyan képzeli el Lydia Tár karakterét abban a jelenetben, amelyben egy csellista kislánnyal foglalkozik, zongorázva ad neki zenei instrukciókat.
– Nagyon kedves ember, nem szereti, ha sztárként kezelik, rendkívül közvetlen és nagyon jókat tudtunk nevetni egymással. Pedig nem volt egyszerű neki, hiszen távol volt a családjától, a pandémia miatt nem is nagyon tudott hazautazni sem, de a nagyfia itt volt vele. Kialakult egy barátság is közöttünk, és ami igazán tetszett, hogy érdekelte a magyar zenei kultúra, és bár az órák a hotelben zajlottak, ide, a Zeneakadémiára is eljött egyszer, körbejártuk az egész épületet, nagyon kíváncsi volt mindenre – mesélte a zongoraművész, aki a közös munka végén megható ajándékot kapott a színésznőtől.
– Ezt az összekulcsolódó kezeket ábrázoló pici szobrot adta nekem, én pedig egy ismert Zsolnay-motívum, a ginkgo biloba levél alakú porcelánt, az a történet ugyanis nagyon tetszett neki, hogy a Zeneakadémia épületében látható Zsolnay-gömbök szerencsét hoznak – nevetett Virág Emese, akinek életre szóló élmény marad a Cate Blanchettel végzett közös munka.