Mit keressünk?

Selectați limba de afișare

Mága Zoltánt kitüntették, Magyarország Érdemes Művésze lett

Bede Emőke
Blikk
Március. 15. 2024. Péntek 07:22
Mága Zoltánt kitüntették, Magyarország Érdemes Művésze lett

Mága Zoltán Magyarország Érdemes Művésze lett. A Pesti Vigadóban már ma rengeteg díjat adtak át március 15. alkalmából, és a hegedűművész is elismerést kapott.

 

Nem ez az első alkalom, hogy Mága Zoltán komoly kitüntetést kap, ugyanis 2019-ben Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere kiemelkedő zenei előadóművészi tevékenysége elismeréseként Liszt Ferenc-díjat adományozott neki. A hegedűművész most megszólalt azzal kapcsolatban, hogy Magyarország Érdemes Művésze lett.

 

„Magyarország Érdemes Művészének lenni nemcsak nagy megtiszteltetés, hanem felelősség is egyben. Hálás vagyok mindazoknak, akik felterjesztettek a díjra, köszönöm a szakmai zsűrinek, valamint a zenésztársaimnak és a közönségnek is, hiszen ezt a rangos, művészeti díjat nélkülük nem vehettem volna át. Célom, hogy továbbra is népszerűsítsem szerte a világban a magyar zenei kultúrát és támogassam a bajba jutott embertársainkat hazánkban és a határainkon túl egyaránt. Az 50 ÉV 50 KONCERT jótékonysági misszióm során a hátrányos helyzetű gyermekekre és a nevelőotthonban élő gyermekekre gondolva, a díjjal járó összeget felajánlom a támogatásukra” – nyilatkozta Mága Zoltán a Blikknek.

 

További bulvárhírekért keresd fel a Blikk.hu oldalát.