Ma lenne 75 éves Somló Tamás: a barátai képtelenek feldolgozni a halálát – „Tudta, hogy bármelyik nap az utolsó lehet számára”


Talán elérzékenyülve állna a színpadon. Meghajolna azzal a csibészes mosollyal az arcán, a közönség pedig felállva tapsolná. Őt ünnepelné mindenki, a különleges tehetségű zenészt, aki immár 75 esztendős. De Somló Tamás ezen a napon már nem állhat színpadra. Hat éve nincs közöttünk, s mi, rajongók azóta siratjuk őt, ha valahol megszólal bármelyik gyönyörűséges szám... az örökkévalóságnak szóló Somló-sláger.
Zenebohócként körbeutazni a világot. Álom ez is, ezerszínű álom. Somló Tamásnak megadatott. Ifjonti fejjel a Luxor nevű csoporttal turnézni, új és még újabb helyeket felfedezni különleges élmény lehetett. De ennél is volt vonzóbb, izgalmasabb út a számára: a zene semmihez sem hasonlítható világa. A józsefvárosi Práter utcai Általános Iskola zenetagozatán már hegedülni tanult, majd később az Állami Balettintézet Gimnáziumában szakszofonon, megannyi fúvóshangszeren, zongorán és basszusgitáron játszott. Itt ismerkedett meg talán legjobb barátjával, Charlie-val.
– Imádott feleségem, Katikám elvesztése mellett Somló Tomi halála jelentette számomra a másik feldogozhatatlan tragédiát. Szinte testvérek voltunk. Ifjú fejjel kapaszkodtunk egymásba, hogy aztán ez a kapocs évtizedekig erős maradjon. Imádnivaló ember volt. Az utolsó húsz évünkben szinte nem volt olyan nap, hogy ne találkoztunk, vagy ne beszéltünk volna. Soha nem felejtem el, hogy először Torontóban, egy kinti fellépést követően lett rosszul. Onnan már úgy jött haza, hogy sejtettük, komoly baj van. Élete utolsó éveit úgy élte le, hogy tudta, bármelyik nap az utolsó lehet számára. Sokszor vittem neki ebédet, szerette a főztömet. Bárcsak segíthettem, meggyógyíthattam volna…
Charlie, aki a napokban töltötte be a 75. születésnapját, s aki december 29-én az Arénában ad majd alighanem telt házas koncertet, elérzékenyülve emlékezett barátjára. Arra a Somló Tamásra, aki szinte biztosan ott állna a decemberi bulin a színpadon Charlie mellett – ha élne.
Solti János évtizedekig játszott együtt az LGT-ben a virtuóz zenésszel és dalszerzővel:
– A társaság középpontja volt mindig. Szeretni való, jószívű, nagy gyerek, aki makacs volt, mint az öszvér. Ha valamit a fejébe vett, ahhoz ragaszkodott. Nagyjából negyvenöt évig játszottunk együtt, és rengeteget kaptam én is tőle. Zenét, emberséget, barátságot, az élet szeretetét. Bejártuk a világot, itthon és külföldön turnéztunk, jó volt a közelében lenni. Tele volt energiával, ötlettel, álmokkal, ezért is lehetett annyira drámai és felfoghatatlan számunkra, amikor kiderült, hogy súlyos beteg. Nem mondtuk ki, de tudtuk, hogy itt nincs se isten, se ember, aki megmenthetné őt. Olykor láttam rajta, hogy fél. Két nappal a halála előtt találkoztunk utoljára, és számomra egyértelmű volt, hogy ő már ott áll a kijáratban, hogy elinduljon a végtelen felé...– emlékezett vissza az LGT dobosa.
Karácsony János, a mai napig hihetetlenül népszerű James, aki szintén hosszú évtizedekig állt egy színpadon Somlóval, így emlékezett vissza a barátjára:
– Tomiról, Somló Tamásról annyit szeretnék... nem a múltban elrévedni, vagy eltévedni, hanem inkább a jelenről, a sajátomról beszélni. Van szerencsém sokat játszani, koncertezni különböző formációkban, ahol nyilván a saját múltunkból, tehát az LGT vagy Tomi lemezeiről is játszom. Ezért az én emlékeim inkább a hétköznapokban testesülnek meg, éspedig úgy, hogy minden egyes koncerten velem van. S minden buli után a közönség, a rajongók megkérdezik tőlem, miért nem játszom el például az Álomarcú lányt. A válasz egyértelmű: képtelen vagyok rá. A lelkem, a feltörő érzéseim nem engedik, hogy el tudjam énekelni…– Karácsony James halkan, érzelmek
Somló Tamás november 17-én lenne 75 esztendős. Ám a teremtő 2016. július 19-én, 68 évesen szólította magához. Az Omega és a Locomotiv GT felejthetetlen muzsikusát négy gyermeke és egy ország gyászolja azóta is.
További bulvárhírekért keresd fel a Blikk.hu oldalát.