Mit keressünk?

Selectați limba de afișare

Lolita, egy vízi parkban szerepeltetett karszárnyú delfin 52 év fogság után szabad lehet

Bede Emőke
MTI
Március. 31. 2023. Péntek 13:32
Lolita, egy vízi parkban szerepeltetett karszárnyú delfin 52 év fogság után szabad lehet
Lolita 1998-ban.

A Miami ócenárium megállapodásra jutott állatvédőkkel a Lolita nevű kardszárnyú delfin elengedéséről – közölték csütörtökön helyi tisztségviselők.


A tájékoztatás szerint a Friends of Lolita (Lolita barátai) nevű civilszervezettel kötött kötelező erejű megállapodás értelmében a 2268 kilogramm súlyú nőstényt két éven belül szabadon engedik a Csendes-óceán északnyugati részén természetes élő közegébe. Lolita, akit több mint ötven éve tartanak fogságban, 2022 márciusában „vonult vissza” az élményparki „mutatványos élettől”.


A Miami Herald című helyi lap szerint az 57 éves kardszárnyú delfint 1970-ben fogták el egy öbölben Seattle mellett. Mindemellett Lolita szabadon engedéséhez még a szövetségi hatóságok jóváhagyása is kell. „Az egyik oka annak, amiért megvettük a Miami ócenáriumot az volt, hogy egy jobb jövőt biztosítsunk Lolitának” – ismertette Eduardo Albor, a The Dolphin Co vezérigazgatója, akinek cége a ócenárium tulajdonosa.


A kampány Lolita szabadon engedéséért igazából a 2013-ban bemutatott „Blackfish” (Feketehal) című dokumentumfilmmel nyert lendületet, ami rávilágított a fogságban tartott kardszárnyú delfinek helyzetére. Állatvédők évek óta sikertelen harcot folytattak bíróságokon Lolita szabadon engedése ügyében miután az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal (NOAA) 2015-ben a veszélyeztetett állatok listájára helyezte a kardszárnyú delfineket.


A természetes ellenséggel nem rendelkező tengeri emlősök akár 80 évig is élhetnek.