Liptai Claudia megrázó vallomása: „Rettegek a pénztelenségtől” – videó


Liptai Claudiát sokan bátor, erős, határozott nőnek ismerik, de mindez csak látszat. Valójában neki is vannak gyengeségei és félelmei is.
Minderről most Osváth Zsolt 1Kanapén című YouTube-műsorának új részében vallott. Többek között elárulta, a remek humora jó eszköz arra, hogy leplezze, mennyire tartott attól egész karrierje során, hogy egyszer azt mondják neki, nem tehetséges, és nem alkalmazzák többé.
– Ez a „kellekség”, hogy akarjanak. Kelljek a férfiaknak, a barátaimnak, ne felejtsenek el, nehogy úgy múljak el, hogy semmi nem marad utánam – mondta Claudia, aki bevallotta, a szegénységtől kifejezetten fél, mivel gyerekkorában már meg kellett ezzel küzdenie.
– Rettegek a pénztelenségtől. Állandóan attól félek, hogy elfogy, nem lesz már. Hogy úristen, mi lesz.
Hozzátette, nem keres rosszul, de közel sem olyan nagy a gázsija, mint ahogy az azt emberek hinnék. Nem él nagy lábon, de utazásra és biztosításra nem sajnálja a pénzt.