Lesújtó adatok: a tagállamok közül Romániában fulladtak a legtöbben vízbe

Kétségtelen, hogy a nyári kánikulát sokkal könnyebb vízparton elviselni, ám a csobbanások örömét nem ritkán tragédiák árnyékolják be. Különösen igaz ez Romániában, mely az Eurostat adatai szerint első helyen áll a fulladásos halálesetek tekintetében.
Az Eurostat által szerdán közzétett adatok szerint 2021-ben 5004-en fulladtak vízbe a tagállamokban, mely 532-vel több, mint az azt megelőző évben. A legtöbb incidenst Romániából jelentették, ahol a nevezett évben 1033-an vesztették életüket a vizekben, így az unió területén jegyzett esetek 21 százaléka nálunk következett be. Románia mögött messze elmaradva következik Franciaország 653 halálesettel, Lengyelország 466-tal, illetve Németország 457-tel. A legkevesebb tragédiát Luxemburgból jelentették, ahol 2021-ben mindössze 1 fő vesztette ily módon életét. Máltán 3, Cipruson pedig 9 esetet jegyeztek.
Ami a nemek szerinti megoszlást illeti, az Eurostat adatai szerint több mint kétszer annyi férfi lelte halálát vízben, mint nő. Ez Romániában is így van: a vízbe fulladt férfiak száma a nevezett évben 700-ra rúgott, a nők száma pedig 333 volt.
Néhány jó tanács a fürdőzőknek
A Szamos Katasztrófavédelmi Felügyelőség a korábbi években több jó tanácsot is megfogalmazott a fürdőzni vágyóknak. Mint írták, kerülni kell az iszapos és köves medrű vizeket, de azokat is, melyekben a növényzet vagy a kóbor faágak veszélyt jelenthetnek a csobbanókra. A „vagánykodás” sosem vezet jóra: ne ugorjunk a vízbe hidakról, sziklákról vagy egyéb magaslati pontokról, hiszen ezek végzetes fej- vagy gerincsérüléshez vezethetnek. Felhevült testtel ne vessük magunkat a hideg vízbe, illetve kerülendő az ittas állapotban való fürdőzés is.
Szív- és érrendszeri, légző- valamint mozgásszervi betegségben szenvedők sose fürdőzzenek egyedül! Ezen tanácsokat akkor is tartsuk szem előtt, ha tapasztalt úszók vagyunk, hiszen egy folyó vagy tó könnyen tartogathat olyan nem várt meglepetéseket, melyekkel egy medencében nem találkoztunk korábban. Végül, de nem utolsósorban ne csak magunkra, de egymásra is vigyázzunk: ne habozzunk segítséget kérni, ha környezetünkben valaki bajba került.