Mit keressünk?

Selectați limba de afișare

Légi és földi szúnyogirtásra készülnek Szatmárnémetiben

Bede Emőke
Bede Emőke
Augusztus. 18. 2025. Hétfő 10:29

A szatmári önkormányzat ebben a hónapban több rovarirtási akciót is szervez a város területén. A program részeként földi és légi permetezésre is sor kerül, amelyek célja a szúnyogok és más rovarok számának csökkentése.

 

A tervek szerint augusztus 19-én, kedden reggel 6 órától hajtanak végre légi rovarirtást, amelyet ugyanezen a napon, 22 óra után földi akció követ a parkolókban és a zöldövezetekben. A munkálatok során az Egészségügyi Minisztérium által jóváhagyott, engedélyezett szereket használják, így azok nem jelentenek veszélyt a lakosság egészségére.

 

A hasonló szúnyoggyérítések egyébként nemcsak a lakosság kényelmét szolgálják, hanem közegészségügyi szempontból is kiemelten fontosak, hiszen így csökkenthető a szúnyogok által terjesztett betegségek kockázata is. Az elmúlt években pl. több alkalommal is felbukkant a nyugat-nílusi lázat okozó vírus, amely súlyos, akár életveszélyes megbetegedést is okozhat. Szatmár megyében idén eddig nem azonosítottak ilyen vírussal fertőzött beteget, Szilágy megyében azonban már igen, országos szinten pedig augusztus 14-éig hat igazolt esetet vettek jegyzőkönyvbe.

 

Az önkormányzat közölte: amennyiben az időjárási körülmények kedvezőtlenek lesznek, a szúnyoggyérítést egy későbbi időpontban végzik el, amelyről időben tájékoztatják a szatmáriakat.