Lang Györgyi családja tartja a lelket Kulka Jánosban


Egy szerettünk elvesztése hatalmas fájdalommal jár, ám a gyászban a hátramaradtak sokszor egymásba kapaszkodva próbálnak erőt nyerni. Ez történik Lang Györgyi barátai körében is, a Pa-Dö-Dő májusban elhunyt énekesnőjének baráti körében kapcsolat szorosabb, mint valaha. Egyikőjük Kulka János, akit különösen megviselt az énekesnő halála, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész számára ugyanis 2016-ban bekövetkezett sztrókja óta Lang volt az egyik legfontosabb támasza.
„Györgyi meghalt, nagyon megviselt. Györgyi jó barátom volt. Tényleg! A legjobb. Ott ültem mellette, fogtam a kezét, simogattam az arcát, amikor elment” – nyilatkozta alig pár hete Kulka János a Nők lapjának, amelyben azt is elárulta, szinte mindenki magára hagyta. Ez azonban Lang Györgyi szeretteire nem igaz, ők ugyanis „örökbefogadták” Kulkát.
A most hétvégén a 65. születésnapját ünneplő színész az elmúlt években nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is többször került mélypontra, legutóbb épp az egyik legjobban szeretett ember elvesztése után, aki bármennyire is volt életigenlő, halálával emlékeztette a környezetét arra, hogy az élet bizony véget ér. Kulka János a kórházba kerülése óta több érzelmi hullámvölgyet élt már meg, sokszor ő maga is taszította el maga mellől az embereket, sokan el is fordultak tőle, de ezt ezt a fájdalmat nem kell magányosan átélnie.
- Falusi Mariann amikor csak tudja, de hetente legalább egyszer meglátogatja Jánost. Az utóbbi időben számos olyan közös programon is részt vett, amelyet az a társaság szervezett, amelyet Lang Györgyi a családjának tartott. Tudja mindenki, a színész milyen fontos ember volt az énekesnő életében, így semmiképpen nem akarják magára hagyni. Nemrég a hatodik kerülettől posztumusz díszpolgári címet kapott Lang, annak az átadójára is elkísérte a Pa-Dö-Dő csapatát Kulka – árulta el egy közeli ismerős, aki azt is hozzátette, Kulka Jánosnak persze így is vannak nehezebb pillanatai, ezek azonban inkább azzal hozhatóak összefüggésbe, hogy sokkal kevesebbet dolgozik, mint amennyit szeretne. Persze egy-egy felkérés érkezik hozzá, a napokban például a Puskás-Dallos Peti által alapított The Biebers nevű zenekar legújabb klipjében kapott főszerepet, amely feladatot információink szerint nagyon élvezett.
További bulvárhírekért keresd fel a Blikk.hu oldalát.