L.L. Junior a kis Liliről: „Nem szeretném, ha tizennyolc évesen megkérdezné: Apa, te hol voltál?”


L.L. Junior megkapta, amit akart: kislányát, a két és fél éves Lilit hetente többször láthatja, sőt, a gyermek vele is alhat. A rapper és felesége, Körtvélyessy Kinga csütörtökön kapta meg a bíróság végzését, amelyben ideiglenesen, idén szeptemberig hoztak határozatot Lilike elhelyezésének ügyében.
– Nehéz beszélnem erről, mert mindennek, amit mondok, súlya van – sóhajtott fel a rapper. A Blikknek viszont elmondta, hogyan alakul az élete szeptemberig. – Fokozatossággal, hála Istennek! Először heti kétszer lehet nálam, aztán alvással együtt, utána, a harmadik szakaszban pedig heti két éjszakát tölthet nálam. Most jó ideig nem szeretnék nyilatkozni, mert egy folyamatban levő ügyről van szó, és nem szeretnék senkit befolyásolni. Azért küzdök, hogy heti legalább három napot kaphassak a lányommal. Nagyon szeretjük egymást.
L.L. Junior cáfolta a korábban máshol megjelent cikkeket, miszerint heti öt napra szeretné magához venni Lilit.
– Ez nem igaz. Annyit szeretnék, ha a kislányom legalább heti három napot lenne velem úgy, hogy a testvérével együtt nőhessenek fel. Lacikának már csak egy testvére maradt – csuklott el a hangja –, és szeretné tartani a kapcsolatot a kishúgával. Édesanyámnak pedig a vére a lányom, vágyik arra, hogy láthassa, foglalkozhasson vele. Ez az utóbbi hónapokban nem valósult meg megfelelő módon, most viszont, az ideiglenes láthatás által többet vihetem Lilit hozzá. A családommal boldogok vagyunk, mert tiszta szívvel azért küzdök, hogy a testvérek együtt nőhessenek fel.
L.L. Junior alig várja, hogy a hétköznapokban időt tölthessen lányával.
– Nem az a hétvégi típusú édesapa vagyok, aki csak elkényezteti a gyerekeit holmikkal, kompenzálva az elmulasztott hétköznapokért, hanem a munka oroszlánrészéből akarom kivenni a részemet, gondoskodni akarok a lányomról. Alig várom, hogy pelenkázhassam, fürdethessem, foglalkozásokra vihessem, mert nem szeretném, ha tizennyolc évesen megkérdezné: „Apa, te hol voltál?” A legjobbat akarom számára. Csillával normális módon tudjuk közösen nevelni Lacikát, Lilike érdekében ezt szeretném elérni Kingával is – mondta el a rapper.
További bulvárhírekért keresd fel a Blikk.hu oldalát.