Kültelkiek nyárbúcsúztató kirándulása Sóvidéken

A nyár utolsó hétvégéjét kirándulással töltötte a Szatmár-Kültelki Református Egyházközség presbitériuma, nőszövetsége és családtagjaik. Régóta készültek már egy olyan közösségépítő együttlétre, ahol nemcsak egymásra figyelhetnek, de ugyanakkor lelkileg megerősödhetnek mindazok, akik eljöttek az eseményre, összesen 45 személy.

Kirándulásunk pénteken kezdődött, Isten Igéjét olvasta a lelkipásztor Mózes második könyvéből, kiemelve a 8. rész 19. versét: “Isten újja ez,” amely figyelmeztette egykoron a fáraót és Egyiptom népét, és aki ma minket a tenyerén hord, és befedez mindenkor.

Utunkat Ő irányította,  és az első állomásunk a Tordai hasadék volt, ahol a földrajzi csodáról a következő információkat olvashattuk. “A kb. 2 km hosszú szakadékon az Aranyosba ömlő Hesdát-patak folyik át. A hasadék két oldalán Peterdi-gerinc és a Kövesbérc-Szindi mészkőgerinc húzódik, ezen sziklafalak 250-300 méter magasak. A falakban 32 feltárt barlang van, ezek közül a legnagyobb a Porlik-barlang (75 méter hosszú, 19 méter széles és 11 méter magas).” A gyors információk megszerzése után, egy kellemes séta vette kezdetét, majd folytattuk az utat Parajd felé, közben csodáltuk az erdélyi dombokat és kántornőnk irányításával új énekeket tanulhattunk. Mondanom sem kell, hogy miért választottuk úti célunk fő állomásáva pont ezt a települést.
 

Kora délután érkeztünk a Csatári Panzióhoz, ahol nagyon meleg fogadtatásban volt részünk. Szilveszter Zsuzsanna és kolléganője, Melinda fülig érő mosollyal az arcukon várták csapatunkat, majd egy rövid eligazítás után elfoglaltuk szálláshelyeinket. Ezt követően felfedeztük a község utcáit, -nem mintha nem jártunk volna már ott valaha-, de most más volt: nem volt zsongás, tolongás, és érezhetően volt valami csend, ami mintha beszélt volna. Világgá kürtölte azt az emberi mulasztást, ami évtizedekkel korábban már jelezte, hogy lépni kell, tenni kell valami többet a bánya megmentésére. Szóba elegyedtünk emberekkel és árusokkal, akik beszámoltak a tavaszi eseményekről és az azóta eltelt időszakról. Volt, aki bűnbánóan azt mondta, hogy ennek be kellett következnie, mert sok árus évtizedeken át nem mindig a “parajdi sót” kínálta a felcímkézett csomagban, és ebből sokan meggazdagodtak. Persze kifelé hallgattak, közösségen belül pedig irigykedtek vagy civakodtak. Minket most ez a sóminősítés nem érdekelt, úgy éreztük, hogy nekünk annyi ásványkincset kell vennünk, amennyit elbír a busz. Bármi is legyen a katasztrófa lelki vagy emberi oka, egy dolgot tudunk: a próbák az emberi élet erősítését, az összefogást szolgálják, és mi, alföldi emberek imádkozunk, hogy a helyzet megoldódjon, és az erdélyi Sóvidék újra feléledjen. A finom vacsorát követően játékra, dézsázásra és baráti beszélgetésre került sor.
 

Másnap szabad programként volt, aki strandolt, sétált, túrázott, megcsodálta a lepkekiállítást vagy éppen pihentette a késő nyár fáradalmait. Este nótáztunk, és felcsendültek a szatmári és tövisháti népdalok bezengve a Tanórok kisutcát. A vasárnapi áhitatot követően Székelyudvarhely felé vettük az irányt, megcsodáltuk a Mini Erdély Parkot, leróttuk kegyeletünket és meghallgattuk Nagy Béla testvérünk szavalatát Szejkefürdőn és Farkaslakán, vásároltunk korondi kerámiát, majd Szovátára érkeztünk. Estére egészségben hazaérkeztünk, lelkünk megtelt sok élménnyel, szívünk hálával, hogy Isten kegyelme megtartott bennünket.