Külföldi hírek
Felmérés: Hollandiában sokan tartanak Oroszország esetleges támadásától
Sok hollandiai lakos aggódik amiatt, hogy háború törhet ki Oroszország és a NATO között, és a többség attól is tart, hogy Moszkva megtámadja Hollandiát.
A körözött szicíliai maffiavezért nem ismerték fel egy közúti ellenőrzésen
Matteo Messina Denaro harminc évig tudott rejtőzködni rokonai, emberei, megvesztegetett és megfélemlített kapcsolatai révén.
Megtalálták az Oroszországban lezuhant ukrán hadifoglyokat szállító repülőgép fekete dobozait
A tájékoztatás szerint mind a repülési paramétereket rögzítő készülék, mind a hangrögzítő jó állapotban van.
Oscar-díj - Az Oppenheimer kapta a legtöbb jelölést, ismét van magyar jelölt
z Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) kedden a Los Angeles-i Samuel Goldwyn Színházban hozta nyilvánosságra az Oscar-jelöléseket.
A lengyel elnök másodszor is kegyelemben részesítette a két bebörtönzött ellenzéki képviselőt
Az államfő bejelentését a bebörtönzöttek feleségei jelenlétében tette, és döntésének azonnali, haladéktalan végrehajtására szólította fel Adam Bodnar igazságügyi minisztert és főügyészt.
Római kori diadalív került elő egy szerbiai szénbányából
Római kori diadalív maradványai kerültek elő egy szerbiai szénbányából, az ókori Viminacium település romjai közül, nem ez az első nagy felfedezés a területen.
Elon Musk szerint naivitás volt azt hinni, hogy az antiszemitizmus nem éledhet újjá
A milliárdos vállalkozó hétfő délelőtt magánlátogatást tett az auschwitz-birkenaui náci német haláltábor helyén létesített múzeumban.
Klicsko szerint Ukrajna rossz irányba halad
A kijevi polgármester szerint Ukrajna rossz irányba halad, és egyre autokratikusabbá válik. Vitalij Klicsko erről a Globe and Mail kanadai kiadásának beszélt.
Nápolyban újraéledt az utcai maffiaharc
A leszámolási kísérlet Nápoly belvárosában szerda este történt, de a rendőrség csak pénteken hozta nyilvánosságra a részleteket.