Krasznabéltek. Szőlő- és borfesztivál lesz augusztusban. Fellép a Republic együttes is


Augusztus 19-20-án rendezik meg idén Krasznabélteken a Szőlő- és borfesztivált, adja hírül a Krasznabélteki Polgármesteri Hivatal közösségi oldalán, amelyen fellép a Republic együttes is.
Augusztus 19-én, szombaton délelőtt 10 órakor kezdődik a fesztivál mazsorett és fúvószenekar vezette felvonulással. Az ünnepi megnyitó után a krasznabélteki óvodások lépnek fel, majd sorra néptánc előadások következnek különböző együttesek bemutatásában. Negyed 2-kor népet néptánccal szórakoztatja közönségét a krasznabélteki Blumenstrauss néptáncegyüttes, majd a tasnádi, mezőfényi, valamint 16 órától pedig a Szatmár Megyei Szamoshát Néptáncegyüttes is színpadra lép.
A kevés magyar program közül kiemelkedő a szombati napon a magyarországi Republic együttes koncertje, amely 20:30 órától kezdődik. Utánuk fellép a Voltaj. Az első napot az éjféltől kezdődő tűzijáték és szabadtéri bál zárja.
Vasárnap délután 3 órakor a krasznabélteki fúvószenekar koncertje nyitja meg a fesztivál aznapi programját. Aznap számos koncert és fellépő között csupán egy magyar vonatkozásúra bukkantunk: este 8 órától a Bertici Fivérek & Kovács Erick szórakoztatják közönségüket. 22 órától a 3 Sud Est koncertezik, majd 23 órától Carla's Dreams.