Középiskolai beiratkozás: ezekben az osztályokban volt a legkiélezettebb a verseny


Szerdán közzétették a középiskolai beiratkozások első fordulójának eredményeit az admitere.edu.ro oldalon.
Az online felületen megyékre, azon belül tanintézményekre és szakokra lebontva tekinthetők meg az eredmények, valamint elérhető a betöltetlenül maradt középiskolai helyek listája is.
Szatmár megyében a legmagasabb bejutási átlagra azoknak a diákoknak volt szükségük, akik a Ioan Slavici Főgimnázium természettudományok osztályába szerettek volna bekerülni, itt ugyanis még az utolsó helyen bejutott tanuló is 8,90-es médiával rendelkezett. Ugyanezen iskola matematika-informatika osztályába is csak magas átlaggal lehetett bekerülni, az utolsó bejutó jegy 8,72 volt. A megyei rangsor harmadik helyén a Mihai Eminescu Főgimnázium természettudományok osztálya áll, ahol legalább 8,67-es médiára volt szükség.
A magyar tannyelvű iskolák tekintetében a Kölcsey Ferenc Főgimnázium vitte a prímet. A legmagasabb bejutási átlag a Kölcsey természettudományok kéttannyelvű (bilingv) osztályában volt: itt 8,10 kellett a bejutáshoz. Szintén az élmezőnyben szerepel az iskola társadalomtudományok bilingv osztálya, ahol a bejutási küszöb 7,71 volt. A szakok megyei top 20-as listájába bekerült a Kölcsey matek-infó osztálya is, az utolsó bejutó tanuló 7,35-ös átlaggal mondhatja magát ősztől a tanintézmény diákjának.
A legalacsonyabb bejutási átlagot a Nagytarnai Műszaki Líceum mezőgazdasági osztályában jegyezték, itt mindössze 3,10 volt az utolsó média.
A portál adatai szerint több tanintézményben maradtak betöltetlen helyek, szám szerint 66:
- a nagykárolyi Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceumban 21 (magyar tannyelvű osztályokban),
- a szatmári Constantin Brâncuși Műszaki Líceumban 13 (magyar tannyelvű osztályban),
- a Nagytarnai Műszaki Líceumban 15 (román tannyelvű osztályban),
- a Nagykárolyi Elméleti Líceumban 3 (magyar tannyelvű osztályban),
- a Johann Ettinger Német Tannyelvű Líceumban pedig 14 hely vár még betöltésre, értelemszerűen német tannyelvű osztályban.
Szatmár megyében a számítógépes leosztás első fordulója után 39 diák maradt hely nélkül. Ők a következő, augusztusi szakaszban juthatnak helyhez.