Kovács Ákos: „Egész életemben azt éreztem, hogy rövid az időm”


Noha 36 éve töretlen Ákos karrierje, az énekes és dalszerző most először jelentkezik dupla stúdióalbummal, amely Metropolis címmel jelent meg. Ákos ennek kapcsán beszélt a mostani, digitális világgal kapcsolatos gondolatairól, a saját és a gyerekei jövőjéről és a tehetségkutatók helyzetéről.
Az album megjelenése kapcsán tartott sajtótájékoztatón említette, hogy ezek a dalok is az ön számára fontos kérdéseket feszegetnek. Mi a legfontosabb üzenete a Metropolisnak?
A legfontosabb talán az, hogy emberek maradjunk, van is egy dal, aminek az a címe, hogy Ember maradj!. Az előttem járó költőink és íróink is mind foglalkoztak már ezzel a témával, hogy minden körülmények között maradjunk meg embernek. Úgy gondolom, ez most mindennél aktuálisabb téma, hogy emberek tudunk-e maradni egymás számára, részt veszünk-e az egyre eldurvuló küzdelmekben, amelyek a közéletben és a közösségi médiában zajlanak.
Van ebben valami, ami különösen elszomorítja?
Ezeknek az általános színvonala embertelen. És ebben az a durva, hogy minden fizikai erőszakot a verbális erőszak szokott megelőzni. A kocsmában is mi az a három szó, amit a verekedés előtt mondanak? Helló-helló-helló! Oda ugye el kell jutni és ha szabadjára engedjük az indulatainkat, mert azt hisszük, hogy a fotelből okoskodva, a képernyő mögött ezt szabadon, névtelenül megtehetjük, akkor bennünk is elszabadulnak ezek az indulatok.
Az interjú folytatásáért keresd fel a blikk.hu oldalát.