Kormányszóvivő: A lakások feletti tulajdonjog megszűnik a rahovai tömbházlakás lebontása esetén

A kormány szóvivője, Ioana Dogioiu csütörtöki bejelentése szerint, ha a hatóságok valóban lebontják a múlt héten felrobbant bukaresti tömbházat, az ott lévő lakások feletti tulajdonjog automatikusan megszűnik.
Dogioiu elmondta, jelenleg nincs olyan jogi keret, amely lehetővé tenné, hogy az állam egy megsemmisült ingatlant újjáépítsen, majd új lakásokat adjon a korábbi tulajdonosoknak. „Abban a pillanatban, amikor egy ingatlan megszűnik létezni, implicit módon megszűnik a tulajdonjog is” – fogalmazott. A szóvivő hozzátette, hogy a pénteken, október 17-én történt robbanás ügyében még folyik a nyomozás, így egyelőre nem tudni, kik a felelősök, és azt sem, végül mi lesz az épülettel. Bár valószínű, hogy le kell bontani, a végső döntés még nem született meg.
„Voltak már korábban is robbanások Romániában, de ez az első eset, amikor egy lakóház teljes bontását fontolgatják. Az épület szerkezete annyira megrongálódott, hogy javíthatatlanná vált – ez pedig számos jogi kérdést vet fel” – tette hozzá Ioana Dogioiu.








