Kifognak a vizsgakérdések a sofőrjelölteken: még a 40 százalékot sem érte el a sikerarány júniusban


A Szatmár Megyei Prefektusi Hivatal alárendeltségébe tartozó Vezetői Jogosítvány- és Gépjármű-nyilvántartási Közszolgálat júniusban nem kevesebb mint 1.070 jogosítványt bocsátott ki, beleértve az újonnan megszerzetteket és a meglévők cseréjét is.
Ami a forgalmi engedélyeket illeti, 1.681 dokumentum készült el, ebből 867 új bejegyzés és 814 átiratás volt. Emellett 202 járművet töröltek a forgalomból, valamint 777 „piros rendszámot“ váltottak ki a tulajdonosok.
A jogosítvány megszerzéséhez szükséges vizsgák tekintetében 906-an elméleti és 562-en gyakorlati vizsgán vettek részt. Az elméleti próbán 357-en, a gyakorlati részen pedig 371-en tettek sikeres vizsgát, ami mindössze 39,4 és 66 százalékos sikerarányt jelent.
A Szatmár Megyei Útlevélosztály szintén jelentős forgalmat bonyolított le múlt hónapban: júniusban összesen 1.798 útlevelet állítottak ki, melyek közül 1.764-et már kézbesítettek is a kérelmezőknek.
Az útlevélosztály emlékeztet rá, hogy az úti okmány átvétele személyesen vagy meghatalmazott útján történhet, illetve az igénylő kérésére lehetőség van házhoz szállításra is, belföldi cím esetén 15 lejes költségtérítéssel. Külföldi kézbesítésre is lehetőség van, viszont ilyenkor külön egyeztetés szükséges a külügyminisztérium konzuli osztályával (drco@mae.ro)
A közszolgálat emlékeztet rá, hogy az ügyintézéshez továbbra is előjegyzésre van szükség, melyet az alábbi oldalak egyikén lehet megtenni:
- Vezetői Jogosítvány- és Gépjármű-nyilvántartási Közszolgálat: online előjegyzés
- Szatmár Megyei Útlevélosztály: online előjegyzés