Két sofőr is jogosítvány nélkül bukott le Szatmár megyében

Két férfi ellen is büntetőeljárás indult Szatmár megyében, miután a rendőrök igazoltatás során megállapították: felfüggesztett vezetői engedéllyel ültek volán mögé. A Szatmár Megyei Rendőr-felügyelőség csütörtöki közleménye szerint mindkét eset november 13-án történt.
Az első sofőrt, egy 48 éves nagykárolyi férfit, a Mihai Viteazu utcán állították meg tegnap délután. A rutinszerű ellenőrzésből gyorsan kiderült, hogy a járművezetési joga fel van függesztve, így ellene azonnal eljárás indult.
Néhány órával később, 21 óra körül az avasfelsőfalui rendőrök a DN19-es úton ellenőriztek egy 40 éves, Máramaros megyei férfit. A helyzet ugyanaz volt: a sofőr szintén felfüggesztett jogosítvánnyal közlekedett. Az ügyében szintén büntetőeljárás zajlik.
Több mint 200 bírság egy nap alatt
A rendőrség ugyanezen a napon átfogó ellenőrzéseket is tartott a megye területén. A közrend védelmére irányuló akciók során több mint 35 szabálysértést állapítottak meg, összesen 22.000 lej értékben. A közlekedési rendőrök emellett több mint 170 bírságot osztottak ki, közel 45.000 lej összértékben.
A hatóságok szerint az ilyen akciók célja a közlekedésbiztonság növelése és a szabályszegések visszaszorítása a megye útjain.












