Mit keressünk?

Selectați limba de afișare

Két közlekedési szabálysértést is vizsgálnak a szatmári határrendészek

Bajnai Botond
Szatmár.ro
Június. 16. 2025. Hétfő 13:17
Két közlekedési szabálysértést is vizsgálnak a szatmári határrendészek

A Szatmár megyei határrendészet nagykárolyi munkatársai két olyan esetben is nyomozást indított, amelyek során a közlekedési szabályok megsértését észlelték – derül ki a határrendészet kétfői közleményéből.
 

Az első eset június 14-én, délelőtt 10:30 körül történt, amikor a határrendőrök Csanálos község térségében megállítottak egy személygépkocsit. A járművet egy 23 éves, Vrancea megyei lakos vezette, a gépkocsin pedig lengyel rendszámtáblák voltak. Az ellenőrzést követően kiderült, hogy a járművet a lengyel hatóságok korábban kivonták a forgalomból.


A fiatal sofőr ellen eljárás indult a közúti forgalomban való részvételre alkalmatlan, forgalomból kivont gépjármű vezetése miatt – ez a bűncselekmény a román Büntető Törvénykönyv 334. cikkelyének 1-es bekezdése szerint büntetendő.


A második esetre június 15-én, délelőtt 9:10 körül került sor, szintén Csanálos területén. Ezúttal egy 35 éves, kettős – román és moldovai – állampolgárságú férfit állítottak meg, aki egy Spanyolországban bejegyzett autót vezetett, amellyel egy azonos rendszámtáblával ellátott utánfutót vontatott.


A helyszíni ellenőrzés során kiderült, hogy a vontatott utánfutó nincs bejegyezve, azaz nem szerepel a hivatalos nyilvántartásban. Emiatt a határrendészek bűnvádi eljárást indítottak az utánfutó bejegyzés nélküli vontatásának gyanújával, amely ugyancsak a Büntető Törvénykönyv 334. cikkelyének 3-as bekezdése alá esik.


Mindkét ügyben vizsgálat van folyamatban, az érintett személyek szabadlábon védekezhetnek.