Kerékpáros teljesítménytúra a Bükkben

Az augusztus 26-27. hétvégén az Erdélyi Kárpát Egyesület szatmári szervezetének öt tagja egy közel 100 kilométeres kerékpártúrát teljesített a Bükkben, amiről az alábbiakban Cizma Bea beszámolóját olvashatják el.

Vannak, akik a kihívásokat szeretik és vannak, akiket a szabadságérzet mozgat. Mindenesetre jó néha valami újat, kicsit őrült dolgot csinálni. Nagyon szeretem a Bükköt, ha terepringázásról van szó, és rég vágytam rá, hogy keresztül-kasul bejárjam. Az elmúlt hétvégén négy túratársammal ez valóra is válhatott.

Öten vágtunk neki a hétvégi Bükk teljesítménytúrának (Artúr, Bea, Levi, Lóri, Zsolti), ami megközelítőleg 100 kilométert és 3000 szintet tartalmazott. Egy ilyen jellegű kihívás nem sok embernek tűnik vonzónak, komoly fizikai és szellemi erőpróba, és az éjszakai vadkemping is sokakat eltántoríthat. Így maroknyian vágtunk neki a kihívásnak, mely hozzátett ahhoz, hogy kompaktan, együtt haladva, jó ritmusban, és jó hangulatban teljen a hétvége.

Szinfaluból (Sâi) indultunk útnak, kavicsos kaptatón haladva. Az hőmérséklet már reggel 9-kor izzasztó volt, tudtuk, hogy ez megnehezíti majd a dolgunkat. Sajnos a Bükk nem bővelkedik ivóvízforrásokban így ezt szemelőt tartva kellett az útvonalat is megtervezni. Szombatra a kitűzött úti cél a Bükk hegység legmagasabb pontja, a kilátó volt, több nagy ereszkedőt és visszamászást beiktatva, hogy eljussunk egy-egy faluba, ahol ivóvizet és élelmet tudtunk beszerezni. Először Felsőszivágyban (Asuaju de Sus) álltunk meg pihenni, majd a gerincet átszelve, a túlsó oldalon a “Popasnál” Oțeloaián álltunk meg hogy ebédeljünk is. Ameddig az ebédre vártunk Lóri és Artúr kihasználta a hely adta lehetőségeket és hogy hoztak magukkal fürdőnadrágot és többször felfrissítették magukat a tikkasztó melegben.

Ebéd után nem volt sok idő már az emésztésre nekiestünk a következő mászásnak, hogy eljussunk a kilátóhoz. Bevallom, én többet toltam a biciklit, mint amennyit tekertem, igaz ebben a sok ágdarab is közrejátszott, de a meleg és a fáradság is kezdett úrrá lenni rajtam. Eredetileg még várt volna minket egy mosóbányai ereszkedő és mászás, de én szerencsére ezt már megúsztam. A fiúk üres hátizsákkal indultak a kilátótól útnak, hogy estére vizet és sört hozzanak fel magukkal.

Vacsorára egy közös szalonnasütést terveztünk be, ami nagyon jót tett a lemerült energiatartalékjainknak. Bár az este kellemesen hűvös volt, és a panoráma varázslatos, mégis kicsit szomorúan szemléltük, hogy a fejlődés jeligéjére egyre több beton, szemét lepi el a környéket, hála annak, hogy a hely könnyen megközelíthető autókkal is.

Reggel ismét közösen reggeliztünk megosztva mindazt, ami még a hátizsákunkban maradt. Kilenc körül két útitárssal kiegészülve ismét útnak indultunk. Mivel nem sok vizünk maradt először leereszkedtünk Vadafalvára (Odești), hogy onnan Somfaulig (Cornig) tekerjünk el mely a legtávolabbi pont volt a Szombati kiindulási pontunkhoz képest. Kicsit ijesztő volt belegondolni, hogy mennyi tekerés vár még ránk, de biztattak, hogy a gerincen haladva nem lesz baj, fel sem fognak már tűnni az apróbb mászások.

Nehezen de megtaláltuk a helyi kocsmárost is, aki csak a mi bűnös lelkünk felfrissülésért nyitotta ki az üzletet. Miután feltankoltuk magunkat, egy nem túl meredek de kellemetlen mászás várt ránk a tűző napon. Az erdőbe érve felüdülés volt az árnyékba húzódni. Sajnos Somfalu a nevéhez nem volt hű, csak két szem somot szedtem, de annak is örültem. Szerpentines mászáson tekertünk vissza a gerincre és nemsokára eljutottunk az esti szállásunkhoz, a kilátóhoz. Itt mindenki megtömte a pocakját, elosztottuk a vizeinket, hogy mindenkinek maradjon itókája, és nekivágtunk a gerincnek. Nem haladtunk nagyon jól, a sok ág és fadarab lassította az utunkat (főleg engem). A gerincen levő keresztnél nagy tömeg és zenebona fogadott minket, meg néhány sör a tikkadt fiukat, mely kicsit helyre billentette a morálunkat. Innen egy kis eltévedés után Homoródon kötöttünk ki, ahonnan aszfalton robogtunk egészen Alsóhomoródig a híres “Last fierbinți” kocsmáig, ahol megihattunk a túra első igazán hideg italát, hisz itt a falusi hagyománytól eltérően működtek az italhűtők. Itt kiélveztünk az árnyékot és a jeges italokat, fagyit, chipset ettünk, majd egy utolsó meglódulással visszatekertünk Szinfaluig. Gyors átöltözés és pakolás után útnak is indultunk, mindenki epekedett már egy hideg zuhanyzásra, ami két nap után ránk is fért.

Nagyon jó volt a hangulat és ehhez az is kellett, hogy jó emberek gyűljenek össze. A túra nem volt könnyű, de az igazi nehézségét szerintem a hőség okozta, ami rengeteget kiszívott mindannyiunkból. Mégsem volt hiszti, nyávogás, mindenki azért jött, hogy teljesítse a távot. Köszönöm szépen mindannyiótoknak az élmény! Nagyon szép helyeken jártunk, tényleg széltében- hosszában bejártuk a Bükköt és személy szerint egy régi álmom vált valóra, hogy a kilátónál aludhattam. Köszönöm a szervezést is! Soha rosszabb hétvégi programot!

Túravezető: Cizma Zsolt

Lejegyezte: Cizma Bea