Kamuvizsga után kamuállás! Súlyos korrupciós ügyre derült fény Szatmáron


Szeptember 9-én a Szatmár Megyei Rendőrfelügyelőség gazdasági bűncselekményeket vizsgáló osztálya, az ügyészség irányításával, négy házkutatást tartott Szatmár és Máramaros megyékben. A nyomozás vesztegetés, befolyással üzérkedés és hamis képesítések megszerzése miatt indult.
A hatóságok szerint egy férfi 2500 lejt adott egy cég alkalmazottjának azért, hogy villanyszerelői bizonyítványt kapjon. Bár sem a képzésen nem vett részt, sem a szükséges tudással nem rendelkezett, a vizsgát mégis „sikeresen” teljesítette: a felügyelők súgták neki a helyes válaszokat. Az elcsalt vizsgát követően a cég képviselője ki is állította a hamis bizonyítványt, a történet azonban itt még nem ért véget.
A férfi ugyanis májusban már egy állás megszerzésén ügyködött: 3000 eurót ígért egy közvetítőnek, hogy elintézze számára a felvételt az Országos Talajjavító Hatóság (ANIF) szatmári kirendeltségére villanyszerelőként. A terv szerint a poszt csak papíron létezett volna, dolgozni már nem kellett volna járni. A közvetítő elfogadta a felkínált pénzt, azt álltíva, hogy befolyása van az intézmény vezetőjénél, akit rá tud venni akár egy jogtalan alkalmazásra is.
A nyomozás és a bizonyítékgyűjtés jelenleg is zajlik, ám addig is az ügyészség emlékeztet, hogy minden érintettet megillet az ártatlanság vélelme.