Kallós: Semmiféleképpen nem szeretnénk befagyasztani a tanévet, viszont az elmaradt órákat majd biztosan pótolni kell


Nem történt megegyezés az oktatási szakszervezetek és a kormány között, miután csütörtökön a szindikátus elutasította a kormány szerda esti ajánlatát, így a tanügyi sztrájk egyelőre továbbra sem ér véget.
Mint arról beszámoltunk, Marian Neacşu kormányfőtitkár a tanügyi szakszervezeti szövetségek vezetőivel folytatott szerdai egyeztetések után bejelentette, a kormánynak jelenleg nem áll módjában fizetésemelést vagy új bérpótlékokat adni a tanügyi alkalmazottaknak, de felajánlott egy juttatást, amelyet két részletben folyósítanának. A pedagógusok és a kisegítő tanszemélyzet júniusban 1000 lej, októberben 1500 lej értékű, úgynevezett szakmai utalványkártyát kapna, a kisegítő személyzet pedig 500-500 lejt ugyanebben a formában.
A szakszervezetek a kormány ajánlatát megalázónak tartják, így határozottan el is utasították azt, rámutatva, nekik nem különféle ösztönző juttatásokra, hanem tisztességes fizetésekre van szükségük.
Szerkesztőségünk megkeresésére Kallós Zoltán, az RMDSZ oktátásügyi államtitkára elmondta, tisztában van azzal, hogy a tanügyben alacsonyak a bérek, illetve azzal is, hogy a pedagógusoknak joguk van sztrájkolni. Rámutatott arra, hogy bár a tanügyminisztérium törekszik rá, hogy sikerüljön mielőbbi megoldást találni a kialakult helyzetre és létrejöjjön egy mindenki számára megfelelő megegyezés, viszont ez nem csak a tanügyi tárca kizárólagos feladata, ugyanis ilyen esetben a munkaügyi- és pénzügyminisztériummal közösen kellene valahonnan a forrásokat előteremteni.
Kérdésünkre, hogy milyen következményei lehetnek egy esetlegesen még tovább elhúzódó sztrájknak, elmondta, egyelőre erre semmilyen konkrét választ nem tud adni.
„Úgy gondolom, egyelőre elég nagy a szakadék a szakszervezetek követelései és aközött, amit a kormány fel tudott ajánlani, de bízom benne, hogy nemsokára közeledni fognak egymáshoz az állásponto és megszületik a megoldás, ami a sztrájk végéhez vezetne. Mi továbbra is azt gondoljuk, a tanévet nem kell befagyasztani, azokat az órákat, amelyek a sztrájk miatt elmaradnak, viszont mindenféleképpen majd be kell pótolni. Ezen a héten kellett volna megszervezni a 6. osztályosok vizsgáit, ezt elhalasztottunk május 30–31-re, azaz a jövő hétre, pont olyan elgondolás alapján, hogy addig megoldódik ez a helyzet.
Ugyanakkor nagyon sok olyan iskola van az országban, amelyik nem csatlakozott a sztrájkhoz, illetve a legtöbb iskolában már befejezték a tananyagot, illetve jelenleg is sok helyen az Iskola másként hét van, vagy kellene, hogy legyen. Tehát ilyen tekintetben felesleges lenne a tanév befagyasztásáról beszélni, főleg azért, mert előttünk állnak még a 8. osztályosok vizsgái, illetve az érettségi. Nem szeretnénk, ha ezek megszervezését is halasztani kellene. Konkrétumot azonban ezzel kapcsolatban sajnos én sem tudok még mondani” – nyilatkozta szerkesztőségünknek Kallós.
Szerkesztőségünk nem hivatalos értesülései szerint egyébként Szatmár megye országos tekintetben élen jár a sztrájkhoz csatlakozott tanintézmények és pedagógusainak arányát tekintve, a megmozdulás kirobbanásakor például 74%-os volt ez a mutató. Ugyanakkor vannak olyan megyék is az országban, ahol alig érte el a 35-40%-ot a tüntetéshez csatlakozó tanintézmények és pedagógusok aránya. A konkrét adatokkal kapcsolatban eddig sem a tanügyminisztériumtól, sem pedig a szatmári tanfelügyelőségtől nem kaptunk hivatalos választ.