Jól halad a tűzoltóállomás kialakítása Sárközújlakon. Tűzoltóautóra is letettek egy pályázatot


A lakosság biztonsága a legfontosabb a sárközújlaki önkormányzat számára. Ezért is a város vezetése mindent megtesz, hogy minél hamarabb megépüljön a teljesen új és modern tűzoltóállomás.
Piricsi Arthur sárközújlak polgármestere szerkesztőségünk kérdésére elmondta, hogy a folyamatot már korábban elindították és jól haladnak vele.
Mint arról már beszámoltunk, Sárközújlak elöljárója közel egy évvel ezelőtt vette szemügyre a Szamos Katasztrófavédelmi Felügyelőség akkori vezetőjével azt a területet, amely alkalmas az új bázisnak. Ugyanis kihasználva a Fenntartható Fejlődés Operatív Program 2021-2027 (PODD) adta lehetőséget, a Szatmár megyei Szamos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU) Sárközújlakon is egy tűzoltóállomást építeni.
A polgármester hozzátette, hogy azóta a területre elkészítették a dokumentációt, amelyet be is nyújtottak még korábban, s jelenleg várják a kormányhatározatot, amely révén az állam tulajdonába kerül át, s után akár már az építkezés is megkezdődhet.
A 3500 négyzetméteres terület a Nagybányai úton, a Dan Hotellel szemben található.
Az állomás legkevesebb két, habbal-vízzel oltó tűzoltóautóval és egy teljesen felszerelt rohammentőautóval fog rendelkezni. A tervek szerint összesen 36-an, váltásban fognak itt szolgálatot teljesíteni.
Egy tűzoltóautó beszerzése is már folyamatban van, hiszen benyújtottak egy RO-HU határon átívelő EU-s finanszírozású pályázatot, amely révén egy 335 ezer euró értékű, modern tűzoltóautó kerülne a településre, s nagyon reménykednek, hogy jóvá is hagyják ezt.
Ilyen típusú autóra tettek le pályázatot
Jelenleg a városnak két tűzoltóautója is van. A polgármester elmondta, hogy ugyan jelen pillanatban működőképesek, viszont már olyan régiek, hogy alkatrészt sem lehet hozzájuk kapni, így ha meghibásodnak, akkor már nem tudják megjavítani.