Jó hírek a Szamos Expresszről: végre megvan a kivitelező, aláírták a szerződést


Kedden aláírták az Óvári és Szatmárnémeti közötti gyorsforgalmi út, azaz a Szamos Expressz megépítésére vonatkozó szerződést, amely Romániát és Magyarországot köti majd össze. A kivitelező a Construcții Erbașu részvénytársaság, amely 720,48 millió lej értékű (áfa nélküli) szerződés keretében, 24 hónap alatt valósítja meg a 10,83 kilométer hosszú útszakaszt. A hírt maga Cristian Pistol, a Közúti Infrastruktúrát Kezelő Vállalat (CNAIR) vezetője jelentette be közösségi oldalán.
Szatmár megye hónapok óta várt a bejelentésre
A Szatmár.ro még március 13-án, az elsők között számolt be arról, hogy a CNAIR kihirdette a kivitelezőt, ám a szerződés aláírását akkor két óvás is késleltette. A törökországi Onur, valamint az Automagistral Pivden Kft. és az X-Way Infrastructure Kft. alkotta ukrán–román konzorcium ugyanis panaszt nyújtott be az Óvásokat Elbíráló Országos Tanácshoz (CNSC).
Az ukrán–román konzorcium beadványát a tanács elutasította, a török Onur óvását viszont részben megalapozottnak találta, így a CNAIR-nak újra kellett értékelnie az ajánlatot. A döntés több hónapnyi mérlegelés után sem változott: Cristian Pistol legfrissebb bejegyzéséből kiderül, hogy a projektet végül mégis a Construcții Erbașu valósíthatja meg.
A Szamos Expressz a szatmári körgyűrűt köti majd össze a magyarországi M49-es gyorsforgalmival. A nyomvonal teljes hossza 14,862 kilométer, ebből 10,831 kilométer gyorsforgalmi, 4,031 kilométer pedig összekötő út lesz. A gyorsforgalmin 120 km/h, a csomópontokban 60 km/h lesz a megengedett sebesség. A beruházás többek között két közlekedési csomópontot, két pihenőhelyet, valamint egy Karbantartási és Koordinációs Központot is tartalmaz.
De mi fán terem a Construcții Erbașu?
A céget 1990-ben alapították családi vállalkozásként, mindössze 20 alkalmazottal, az azóta eltelt közel 35 évben pedig jócskán előre törtek, weboldaluk szerint ma már több 2000 embert foglalkoztatnak, és az egyik legnagyobb 100 százalékban hazai tőkével rendelkező építőipari vállalat lett.
Ennek megfelelően a portfóliójuk is igen gazdag: nevükhöz köthető pl. a Steaua stadion, a Rapid stadion, a Dinamo olimpiai uszoda, egy ploiesti-i lóversenypálya, több mint 1080 tömbház szigetelése, komplett lakónegyedek építése, több kórház és klinika, óvodák, iskolák, víztisztító állomások megvalósítása, és országszerte számos közúti infrastruktúrát érintő munkálat is. 2023-ban 465 millió eurós árbevételt generáltak, melynek köszönhetően a Romániai Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett „2024-es Országos Cégtoplista” idevágó kategóriájában 1. helyet értek el.
Most tehát úgy néz ki, portfóliójuk egy újabb fontos beruházással bővül.