Mit keressünk?

Selectați limba de afișare

„Jó érzés tükörbe nézni” – Hiába az elképesztő fogyás, Erdélyi Mónika ducin is szerette magát

Bajnai Botond
Blikk.hu
Május. 28. 2024. Kedd 07:10
„Jó érzés tükörbe nézni” – Hiába az elképesztő fogyás, Erdélyi Mónika ducin is szerette magát
Erdélyi Mónikát ma már legalább ugyanannyian dicsérik, mint ahányan megjegyzést tettek a duci alkatára / Fotó: TV2 /

A műsorvezető óriási átalakuláson ment keresztül, hiszen hosszú évekig próbált lefogyni, és számtalan diétát, illetve fogyókúrás trükköt is kipróbált, de csak nemrég, jóbarátja, Jákob Zoltán segítségével nyerte meg a 15 éve tartó harcát a pluszkilókkal szemben. Elmondása szerint azonban hiába a látványos fogyás, ő a régi önmagát is szerette.

 

Korábban a Blikk is beszámolt arról, hogy Erdélyi Mónika különleges átalakuláson esett át, hiszen közel 20 kilótól szabadult meg a Nagy Ő, Jákob Zoli segítségével, aki nagyon jó barátja lett az elmúlt évek során. A tévés-youtuber bevallotta, rengeteget piszkálták őt a túlsúlya miatt, és most már belátja, hogy igazuk volt, ahogy azt is, hogy a legtöbben nem bántásból mondogatták neki, ő mégis a szívére vette a különböző megjegyzéseket. Ennek ellenére azt sem tagadja, hogy ő akkoriban is szerette magát.

 

Pedig én ducin is szerettem magam, ezt szeretném hangsúlyozni! De az is igaz, hogy nem vallottam be még magamnak sem, hogy az a pár pluszkiló nem csak pár pluszkiló, annál azért jóval több– vallotta be őszintén a story.hu-nak Erdélyi Mónika, aki hozzátette, akkor szembesült azzal, hogy változtatnia kell, amikor egy-egy fotón megjelölték őt a közösségi oldalakon.

Mint mondja, nem hitt a szemének, amikor olyan képeket látott, amelyeken oldalról szerepelt: nem hitte el, hogy "ekkora". Erről panaszkodott jóbarátjának, Jákob Zolinak, aki felajánlotta, hogy segít neki. Mónika végül októberben kezdte a 12 hetes programot – tele szuper táplálékkiegészítőkkel, konkrét diétával, és még az is le van írva, mennyi vizet kell inni –, amelyet a Nagy Ő mutatott meg neki.

 

Hogy Zoli felajánlotta, lefogyaszt, illetve, hogy van egy egész csapata, akikhez bármilyen kérdéssel fordulhatok, az egyszerűen zseniális. Ráadásul jókat eszem, de még milyen jókat! Szó sincs arról, hogy koplalnék, vagy hogy íztelen vackokat ennék, mint korábban– mesélte nevetve a lapnak a tévés, aki ki is fejtette, miről is szól ez a különleges program.

 

– Vannak fehérjeturmixok, csokiszeletek, pudingok, és többnyire ezekkel ’bűnözök’. Eltelítenek, isteniek, és nincs is már igényem arra, hogy befaljak egy jó vastag szelet csokitortát… Mellette egészségesen is táplálkozom. Reggelire többnyire tojást eszem sok-sok zöldséggel, sonkával, ebédre pedig valami húst vagy halat quinoával és salátával. És majd’ mindennap mozgom, rákaptam a tabata nevű edzésre, amit otthon végzek. Illetve ami még nagy változás – és mint megtudtam, elengedhetetlen a fogyáshoz –, hogy alszom – részletezte Erdélyi Mónika.

 

A műsorvezető mára már úgy érzi magát, mintha kicserélték volna, ez pedig nem is csoda, hiszen 12 hét alatt összesen 20 kilótól szabadult meg, ezzel elérve a célját, és még az egész ruhatárát is le kellett cserélnie, ám elmondása szerint esze ágában sincs felhagyni az új életmódjával.

 

A programból rutin lett, ennyire egyszerű. És lássuk be, 20 kilóval könnyebben egészen más az élet– fogalmazott, majd azokhoz is szólt, akik szerint ennyi idősen már képtelenség leadni a pluszkilókat.

 

– Kikérem magamnak azt, hogy 50 felett nem lehet lefogyni, én vagyok rá az élő példa. Jó érzés tükörbe nézni, hogy amikor fotóznak, nem kell más mögé ’elrejtenem’ magam, hogy rám jön az a farmer, ami már tíz éve csücsül a szekrényemben. Arról nem is beszélve, hogy elmúlt a derék- és sarokfájdalmam, mivel nincs már rajtam túlsúly – mondta az édesanya, akit ma már legalább ugyanannyian dicsérnek meg, mint ahányan megjegyzéseket tettek korábban a duci alkatára.

 

 

További bulvárhírekért keresd fel a blikk.hu oldalát.