Mit keressünk?

Selectați limba de afișare

"Isten jelenléte láthatóvá válik” – Ünnepi búcsúk Kaplonytól Sándorhomokig

Bajnai Botond
szatmariegyhazmegye.ro
Augusztus. 01. 2025. Péntek 09:14

Augusztus 3-án vasárnap, Kaplonyban és Szatmárudvariban, 5-én Mezőfényen, majd augusztus 6-án, szerdán Sándorhomokon védőszentet ünnepelnek: Porciunkula-, Havas Boldogasszony- és Urunk színeváltozása-búcsút tartanak.
 

Porciunkula-búcsú


A Ferences Rend augusztus 2-án ünnepli a Porciunkula-búcsút, amely a Kisebb Testvérek közösségének egyik legjelentősebb ünnepe. Ezen a napon – Angyalos Boldogasszony ünnepén – a világ minden ferences templomában búcsú nyerhető. Ebből az alkalomból a kaplonyi Szent Antal-templomban is búcsút tartanak.
 

A hagyomány szerint a rendalapítónak, Szent Ferencnek, egy alkalommal a Porciunkula kápolnában megjelent az Úr Jézus és a Szűzanya, és biztatták, hogy kérjen valami nagy kegyelmet. Ferenc azt kérte, hogy aki ezt a kápolnát meglátogatja, teljes búcsút nyerhessen. Kérése rendkívüli volt, de az Úr Krisztus helybenhagyta, és Ferencet a pápához utasította. III. Honorius pápa 1216-ban teljesítette Ferenc kérelmét, és augusztus 1-jén déltől másnap estig minden esztendőben teljes búcsút engedélyezett azoknak, akik felkeresik a Porciunkula kápolnát, gyónnak, áldoznak és imádkoznak a pápa szándékára. Később a pápák a Porciunkula-búcsú tartásának jogát megadták valamennyi ferences és klarissza (a ferences rend női ága) templomnak.


Kaplonyban, a Szent Antal-templomban augusztus 3-án, vasárnap, 11 órától tartják a "kis kirbáj"-nak is nevezett búcsút. Az ünnep szónoka Fr. Csáki Ferenc, Fülöp OFM a székelyudvarhelyi ferences templom segédlelkésze.
 

 

Urunk színeváltozásának ünnepe


A régi hagyomány szerint Jézus megdicsőülésének helye a galileai Tábor-hegy volt. A csoda színhelyén, még az arab hódítás előtt, három bazilika épült. Felszentelésük napja, augusztus 6-a, Urunk színeváltozásának (latinul: transfiguratio) ünnepe lett. Ezen a napon Jézus emberi testében, még a feltámadás előtti isteni dicsőségének felragyogására emlékezünk, amit a Máté evangéliuma 17,1-9 versei így írnak le:
 

Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, a testvérét, és fölvitte őket külön egy magas hegyre, és színében elváltozott előttük. Ragyogott az arca, mint a nap, a ruhái pedig fehérek lettek, mint a napsugár. És íme, megjelent nekik Mózes és Illés, s beszélgettek vele. Péter ekkor azt mondta Jézusnak: »Uram, jó nekünk itt lenni! Ha akarod, csinálok itt három sátrat, neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet.« Még beszélt, amikor íme, fényes felhő árnyékolta be őket, s a felhőből egy hang szólt: »Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok«. Ennek hallatán a tanítványok arcra borultak és igen megijedtek. Jézus odament, megérintette őket és azt mondta: »Keljetek föl, és ne féljetek!« Amikor fölemelték a szemüket, senkit sem láttak, csak Jézust egymagát. Amint lejöttek a hegyről, Jézus megparancsolta nekik: »Senkinek se beszéljetek a látomásról, amíg az Emberfia a halálból föl nem támad.«


Szatmárudvari Urunk Színeváltozása templom


A plébánia a reformáció idején megszűnt, majd a XVIII. században újból benépesülő település 1748-tól Szatmár filiája lett. A mai modern templom alapkövét Sipos Ferenc egyházmegyei kormányzó áldotta meg 1975. június 29-én, és ő szentelte fel Urunk Színeváltozása tiszteletére 1983-ban. A búcsúi szentmise augusztus 3-án, vasárnap, 12:00-kor kezdődik, melynek szónoka Ft. Fanea József püspöki titkár, szatmárnémeti Jézus Szíve német nyelvű személyi plébánia plébánosa lesz.
 

Sándorhomoki Urunk Színeváltozása kápolna


Az 1981-ben épült kápolna búcsúja augusztus 6-án, szerdán, 11 órakor kezdődik. Az ünnepi szónok Ft. Istvánfi Szilárd a szatmárnémeti Szentlélek plébánia plébános lesz.
 

Havas Boldogasszony ünnepe


A katolikus egyház augusztus 5-én ünnepli Havas Boldogasszony ünnepét. Az ünnep napján, kedden, 19 órakor búcsút tartanak a mezőfényi Havas Boldogasszony-kápolnában. A búcsúi szentmise szónoka Ft. Tempfli Imre ny. plébános lesz. A szentmisét megelőzően, 18 órától gyalogos rózsafüzér-zarándoklatra várják a híveket.


A legenda a IV. századra nyúlik vissza, amikor Rómában egy gyermektelen, dúsgazdag, jámbor házaspár templomot akart építtetni. Mária egy forró nyári éjszakán megjelent álmukban és tudtukra adta, hogy oda építsék a templomot, ahova másnap reggel hó hullik. Ugyanezt az álmot látta Liberius pápa is. A hó az Esquilinus-dombon hullott, ahol a templom felépült. Ez lett a Santa Maria Maggiore-bazilika. Felszentelési ünnepe, augusztus 5., az egész egyházban elterjedt. A bazilikában található a „Salus populi romani” néven ismertté vált kegykép. A hagyomány szerint Nagy Szent Gergely pápa idején a képet körmenetben vitték Róma utcáin, aminek következtében megszűnt a dühöngő pestisjárvány.


Havas Boldogasszonyhoz számos csoda kapcsolódik. Közülük a legnevesebb Savoyai Jenő herceg csatája. A herceg 1716. augusztus 5-én, Havas Boldogasszony ünnepén aratott győzelmet Péterváradnál a török fölött. Midőn már úgy tűnt, hogy a törököké a győzelem, a herceg a magával hozott Havas Boldogasszony kép előtt imádkozott mennyei segítségért. Imájára sűrű hóesés takarta el a keresztény sereget a törökök elől, és a csata végül a keresztények győzelmével végződött.

 



Forrás: szatmariegyhazmegye.ro