Ismét vörösre váltottak a Szatmár megyei határátkelők. Kétórás várakozási idővel kell számolni


Ahogyan arról a hét elején beszámoltunk, a román-magyar határszakaszon az elmúlt hétvégén példátlan torlódás alakult ki: a Szatmár megyei átkelőknél annyian keltek át ebben az időszakban, hogy soha korábban ilyen mértékű forgalmat nem tapasztalt a hatóság.
A nyár utolsó hétvégéjéhez közeledve ismét óriási sorok kígyóznak a Szatmár megyei átkelőknek. A hatóság szóvivője, Oana Pircalab szerint már csütörtökön érezhető volt az átutazók számának növekedése, hiszen 24 óra leforgása alatt közel 8600 fő hagyta el az országot megközelítőleg 2800 járművel. A korábbi tapasztalatok alapján a határrendészet péntekre, illetve a hétvégére várja az igazi tetőzést, mi több Pete és Csanálos már most, péntek délelőtt vörösre váltott.
A határrendészet forgalomfigyelő oldalán elérhető adatok szerint Peténél jelenleg 6 sávon haladnak az országot elhagyni kívánók, a várakozási idő azonban még így is 120 percre becsülhető. Csanálosnál is példa nélküli intézkedéseket kellett foganatosítani a hatalmas torlódás okán: cikkünk megjelenésének pillanatában már 5 sávon zajlik a kilépők ellenőrzése, ehhez a meglévő 3 meglévő sáv mellé a belépőoldaltól is kellett 2 sávot „kölcsönözni”.
A rendkívüli torlódás azonban nem jellemző a román-magyar határszakasz minden átkelőjére, épp ezért a hatóság azt ajánlja mindazoknak, akik ebben az időszakban hagynák el az országot, válasszák azokat az átkelőpontokat, ahol gyérebb a forgalom. A szomszédos Bihar megyében található Érmihályfalvánál és Székelyhídnál jelenleg például mindössze 30 perc a becsült várakozási idő.