Ismét remekelt Kurtinecz Johanna a kadet párbajtőrvívók európai körversenyén


Ismét remekelt Kurtinecz Johanna a kadet párbajtőrvívók európai körversenyén. A múlt heti, nápolyi ezüstérem után ezúttal Klagenfurtban állhatott fel a dobogóra: ezúttal a harmadik helyen zárt - tájékoztat közösségi oldalán a Szatmári Vívóiskola.
Mint írják, a mostani, szombati siker talán még értékesebb is a korábbinál, hiszen az ausztriai egyéni versenyen kétszer annyi induló, összesen 258 vívó lépett pástra, ráadásul a mezőny is erősebb volt, mint egy héttel korábban.
Johanna három győzelemmel és két vereséggel jutott fel a főtáblára, ahol az első körben klubtársát, Haller Annát múlta felül 15–8-ra. Ezt követően sorra győzte le a török Eda Ustabayt (12–10), az észt Aleksandra Nikolajevát (15–5), az első számú kiemelt izraeli Emily Chtefanovát (15–9), majd a magyar Laskawy Lilit (15–11). A negyeddöntőben hatalmas csatában verte az amerikai Natalya Cafassót (15–14), az elődöntőben viszont már nem bírt honfitársával, Vivian Younggal (5–15), aki végül az aranyérmet is megszerezte. Johanna így bronzéremmel zárta a klagenfurti versenyt.
A szatmári vívóiskola további tagjai közül Ilyés Jázmin 50., Denisa Crișan a 109., Haller Anna a 174., Kurtinecz Júlia a 211., míg Nyisztor-Barth Krisztina a 213. helyen végzett. A fiúk mezőnyében Mézinger Máté a 85., Molnár Dávid a 119., Rareș Farcaș pedig a 199. helyet szerezte meg a 271 induló között. A verseny vasárnap a csapatküzdelmekkel folytatódik.