Ismét helyükre kerülnek a keramitkövek


Javában zajlik Szatmárnémeti régi központjának felújítása, illetve épül-szépül a Stefan cel Mare (Kazinczy) utca is, melyet a legtöbben macskakövesként emlegetnek. Míg július közepén arról számoltunk be, hogy a keramitköveket raklapokra gyűjtötték, most már arról adhatunk hírt, hogy a munkások elkezdték leteríteni a jól ismert „sárga szőnyeget”.
A munkálatokat végző csapat szombat délelőtt is dolgozott: megerősített, homokos ágyra helyezve illesztették egymáshoz a több mint 100 éves keramitköveket. Ezzel párhuzamosan, zajlik az üzletsorok előtt futó járdák kövezése is, melyhez a keramitburkolathoz igencsak hasonló köveket használnak. Kiemelendő továbbá, hogy az úttestet és a járdákat is szintbe hozzák egymással.
Ahogyan arról korábbi cikkünkben írtunk, a keramit a Magyar Kerámiagyár saját fejlesztésű útburkoló anyaga, mely különféle méretű, tömörré égetett mésztartalmú anyagból sajtolt, sárga színű útburkoló téglákból áll.
A Magyar Nemzeti Levéltárban mind a mai napig megvan a keramitkövezet 1904-ben kiállított szabadalmi okirata. Ennek ismertetőjéből kiderül, hogy az 1891-ben alakult budapesti Magyar Kerámia(i)gyár Rt. főtevékenységként színes kültéri burkolólapokat gyártott, eladásainak növelése érdekében kivitelezést is vállalt, a módszereket pedig folyamatosan tökéletesítette. 1903-ra tehetséges szakembergárdája révén sikerült olyan új útburkolati eljárást kidolgoznia, mely lényegesen időtállóbbá és esztétikusabbá tette az utcák, terek keramitburkolatát – mindezt a korábbinál jóval olcsóbban.
A szabadalom birtokában lévő társaságot a századelőn megbízások tömegével halmozták el: nemcsak Budapest, hanem az ország legjelentősebb nagyvárosainak belvárosi úthálózatát és tereit is rövid idő alatt megszépítette. A keramit időállónak bizonyult. Nagy szilárdsága, tartóssága és kellemesnek ható kinézete miatt nem csak utcák felülete készült belőle, hanem kapubejárók, műhelycsarnokok burkolására is használták. Mivel esős időben síkossága miatt a keramitburkolat balesetveszélyes volt, ezért az elmúlt évtizedekben szinte mindenütt biztonságosabb burkolóanyaggal váltották fel. Nem így azonban Szatmárnémetiben, ahol a felújítás után is tovább koptathatjuk a sárga köveket.