Mit keressünk?

Selectați limba de afișare

Melletted állok! Összefogtak a kölcseysek az iskolai bántalmazás ellen

Bede Emőke
Bede Emőke
Június. 21. 2025. Szombat 10:14
Melletted állok! Összefogtak a kölcseysek az iskolai bántalmazás ellen

Szavainknak teremtő ereje van: tud gyógyítani, de akár sebeket is ejthet. E gondolat jegyében csatlakozott a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium az országos „Együtt, bátrabban, határozottabban” elnevezésű kezdeményezéshez, amely az iskolai bántalmazás különféle formáira igyekszik érzékenyíteni a gyerekeket, pedagógusokat és szülőket egyaránt.

 

Az áprilistól zajló program célja nemcsak az iskolai bántalmazás, másnéven bullying – azaz az ismétlődő, szándékos megalázás és hatalmi visszaélés – jelenségének felismerése, hanem olyan pozitív, közösségformáló eszközök bevezetése is, amelyek elősegítik az érzelmi biztonságot és az empatikus kommunikációt az iskolai közösségekben - tájékoztatta a Szatmár.ro-t Török Mészáros Tünde iskolai tanácsadó.

 

Mint megtudtuk, a Kölcseyben megvalósult projekt szinte minden korosztályt átfogott: a nulladik osztálytól egészen a XI.-esekig minden diák aktív részese volt a kezdeményezésnek, mely számos tevékenységet tartalmazott.

 

Az osztályfőnöki órák keretében beszélgettek a „varázsszavak” erejéről, azaz olyan kifejezésekről, amelyek megerősítik az egyént és építik a közösséget. A diákok ezekből plakátokat készítettek, amelyekből kiállítás is nyílt az iskola falai között. A plakátokra olyan üzenetek kerültek, mint: „Fontos vagy.” „Szeretem benned, hogy…” „Melletted állok.” „Köszönöm.” „Itt a helyed.” Az így elkészült poszterek alapján pedig alkottak egy óriásplakátot is, mely hosszú métereken át fut végig a folyosón, bemutatva a diákok által legfontosabbnak ítélt üzeneteket.

 

A varázsszavak azonban nemcsak a papírra kerültek fel, hanem az iskola udvarán álló régi fűtőház oldalára is: Fülöp Emőke tanárnő egy stilizált fa motívumot álmodott meg ide, amelynek lombját ezek a varázsszavak alkotják. A messziről is jól látható fa emlékezteti az iskolaközösséget arra, hogy a nyelv olyan hatalom, mely rombolásra vagy építésre egyaránt alkalmas.

 

 

 

A kisebbek esetében külön figyelmet fordítottak az élménypedagógiára is: a „Titkos küldetés” nevű kihívás során például egy héten át tudatosan kellett kedves gesztusokat gyakorolniuk egymással szemben, így megtapasztalva, hogyan lehetnek egymásnak jó iskolatársai. A tanév végén a Kedvességposta zárta a programot: a diákok kézzel írt, személyes hangvételű jókívánságokat küldtek egymásnak, így is erősítve az osztályközösségeket.

 

A projekt egyik utolsó mozzanataként az iskola udvarán hamarosan helyet kap a barátságpad is. Ez a pad a közösségi empátia szimbóluma: ha egy gyermek magányosnak érzi magát, ide leülhet, ezzel jelezve a többieknek, hogy igazán jól esne neki, ha valaki leülne mellé és őszintén megkérdezné, „Hogy vagy?“

 

Flashmob a 119-es segélyhívóért

 

Június elején egy flashmob zajlott az iskola udvarán, ahol a diákok a 119-es egységes segélyhívó számra hívták fel a figyelmet. Ez az a vonal, ahol akár anonim módon is bejelenthető az iskolai bántalmazás, erőszak, bármilyen drogprobléma vagy egyéb gyermekjogi visszaélés. A résztvevők a villámcsődülettel egyértelmű üzenetet közvetítettek: nem maradsz egyedül, van segítség.

 

 

Szakmai háttér és rendőrségi partnerség

 

A program nemcsak az érzelmek szintjén dolgozott, hanem szakmai szempontból is megalapozott volt. Meghívott szakemberként, az osztályfőnöki órákon Tóth Klára pszichológus tartott foglalkozásokat, melyeknek keretében szó esett az asszertív kommunikációról, az érzelmek szabályozásáról, illetve arról, hogyan tud egy gyermek egészségesen kiállni önmagáért. Emellett Frigy Szabolcs oktatási szakértő is előadást tartott, mely során a kamaszkor kihívásait járta körül, elsősorban a szülők és pedagógusok számára.

 

A Szatmár Megyei Rendőrség is aktív szerepet vállalt a projektben: interaktív előadásaik során a gyerekek beszélgethettek az iskolai erőszak formáiról, valamint a drogprevencióról. Egy különleges program keretében a tanulók kipróbálhatták azokat a szimulációs szemüvegeket is, amelyek a különböző tudatmódosító szerek hatását modellezik a koordinációra és döntésképességre.

 

Mi is az a bullying?

 

Török Tünde részletesen kifejtette azt is, mit értünk iskolai bántalmazás, vagy napjainkban divatos szóval élve bullying alatt. Mint elmondta, nem egyszeri konfliktusról van , hanem ismétlődő, szándékos zaklatásról, mely fizikai vagy verbális formában is megvalósulhat. Az elkövető gyakran erőfölényben van, és a cél nem más, mint a másik megalázása, kirekesztése. Különbséget kell ugyanakkor tenni azon esetek között, amikor a bántalmazó egyedül szekálja az iskolatársát, vagy amikor egy egész csoport lép fel ellenségesen a kipécézett gyerekkel szemben.

 

„Általában elkövetővé azok a gyerekek szoktak válni, akiknek előzetesen már van ilyen mintájuk: ezt hozhatják akár otthonról, de könnyen előfordulhat, hogy velük szemben is erőszakosak voltak, megalázóan viselkedtek az idősebb diákok. Gyakran gyenge az érzelemszabályozási képességük, nehezen tudják az indulataikat, érzelmeiket kezelni. Jellemző lehet továbbá, hogy alacsony az önbizalmuk, kisebbrendűségi érzésük lehet, amit túlkompenzálni próbálnak ezzel“ - fejtette ki a szakember. Hozzátette: áldozattá elsősorban inkább azok a gyerekek válnak, akik kevésbé tudnak asszertíven kiállni saját magukért, kevésbé tudják megvédeni magukat és gyenge az önbizalmuk.

 

A szakember emellett nyomatékosította, az iskolai bántalmazás nem csak „kétszereplős“: a bántalmazó és az áldozat mellett komoly szerepe van a szemtanúknak is. Egy zaklatási helyzetet végignéző osztálytárs nemcsak megfigyelő, hanem potenciális közbelépő is lehet, épp ezért a projekt keretében arra buzdították a gyerekeket, hogy ha iskolai bántalmazás szemtanúi lesznek, merjenek kiállni a gyengébbek mellett.

 

Török Tünde saját szakmai tapasztalatai alapján úgy véli, gyakoribb az iskolai bántalmazás verbális megnyilvánulása - legyen ez élőszóban, vagy online -, hiszen ez kevésbé tetten érhető: a kipécézett gyerek testét nem borítják kék-zöld foltok, hisz egy ujjal sem értek hozzájuk. Hangsúlyozta azonban, hogy a verbális bántalmazás is mély nyomokat tud hagyni, mi több, a még fejlődésben álló személyiséget ért gyerekkori traumák akár felnőtt korban is okozhatnak gondokat. Épp ezért rendkívül fontos tudatosítani a gyerekekben a projekt üzenetét: szavainknak teremtő ereje van: tud gyógyítani, de akár sebeket is ejthet.

 

A 119-es egységes számon bármely személy bejelentést tehet, aki úgy gyanítja, hogy egy diáknak mielőbb segítségre van szüksége. Az említett számot tárcsázhatják diákok, tanárok, de akár szülők is. Fontos kiemelni továbbá, hogy a 119-et a hét bármely napján, bármely órában lehet tárcsázni, a hívást bizalmasan kezelik, és ha a bejelentő úgy kívánja, megőrizheti anonimitását is. A 119-es számon azonban nem csak a potenciális drogfogyasztókról és bántalmazókról lehet bejelentést tenni, hanem az iskolában vagy annak közelében történő zaklatási ügyekről, a gyerekeket megcélzó emberkereskedelemről vagy akár diszkriminációról. A hívást minden esetben a megyei gyermekvédelmi igazgatóság munkatársai fogják fogadni, akik az ügy jellegétől függően azonnal felveszik a kapcsolatot az illetékes szervekkel.