Mit keressünk?

Selectați limba de afișare

Interjú - Jövő pénteken érkezik a Tündérkert. Szatmárnémetiben közönségtalálkozóval ünneplik a várva várt sorozat érkezését

Bajnai Botond
Bajnai Botond
Október. 03. 2023. Kedd 12:52
Interjú - Jövő pénteken érkezik a Tündérkert. Szatmárnémetiben közönségtalálkozóval ünneplik a várva várt sorozat érkezését

Küszöbön a Tündérkert premierje, október 13-án ugyanis elstartol a 2023-as év legjobban várt szenvedélyes történelmi kalandfilmsorozata. A 8 részes szériát a Duna TV műsorán láthatják majd a nézők, minden pénteken 22 órától, viszont az első vetítési dátumon dupla epizóddal indul a sorozat.
 

Ami pedig még izgalmasabbá teszi ezt az időpontot, legalábbis nekünk, szatmáriak számára, az az, hogy a Tündérkert stábjának több tagjával is találkozhatunk október 13-án, pénteken 18 órától Szatmárnémetiben. A Könyvhétvége rendezvény részeként zajló közönségtalálkozónak az Iparosotthon ad majd otthont. A beszélgetésen jelen lesz a szatmári születésű producer, Helmeczy Dorottya, Madarász Isti rendező, de az érdeklődők találkozhatnak a Báthory Erzsébetet alakító Szamosi Zsófiával, és a hajdúk vezérét, Nagy Andrást játszó Pál D. Attilával is. Pénteken az Iparosotthon nagytermében felállított stand is várja az érdeklődőket. A sorozatpremier kapcsán a Red Hat Yard pub közös filmnézést szervez, ahová szívesen várják az érdeklődőket.


Szerkesztőségünk munkatársa a napokban a széria egyik szereplőjével interjút is készített, a Kamuthy Farkas testőrparancsnokot játszó Lukács Dániellel, aki nagy örömmel válaszolt hírportálunk kérdéseire.




A karakterről amit tudni érdemes: Kamuthy Farkas - A Báthory család fejének testőre és egyben jobbkeze. Higgadt, megbízható és nagyon fegyelmezett. Képzett katona, remek stratéga és mutatós férfi, aki megdobogtatja a női szíveket, de ő hűséges a családjához, és a hazájához.


Bajnai Botond: Milyennek találod a saját magad által alakított szereplőt? Könnyű magadra venned Kamuthy Farkas karakterét, vagy a való életben egy egészen más személyiség vagy?


Lukács Dániel: Ő a testőrkapitány, Báthory Gábor jobbkeze, akitől bármit is kérnek - legyen az akár morálisan megkérdőjelezhető, megteszi. Amikor meg kell védeni a fejedelmet, mindig ott van, és teszi a dolgát. Ahogy a jellemzésében is olvasható, Kamuthy Farkas a védelmező pallos, akivel nagyon jól tudtam azonosulni. Én is küzdő-sportoltam, így a közös tulajdonságok megtalálása nem volta annyira nehéz, viszont az mégis kihívást jelentett számomra, hogy heteken át kellett vissza-visszatérnem ebbe a szerepbe, és izgalmas volt mindig egy-egy új szint felfedezni benne. Ez egy erdélyi történet, ami a történelem során valóban megtörtént, nem pedig egy fikció. Horváth András-Dezső (forgatókönyvíró) zseniális szövegeket írt. De nagyon hálás vagyok Madarász Istinek (rendező), aki rettenetesen jól megrendezte, és természetesen Helmeczy Dorottyának és Kálomista Gábornak (producerek), akik lehetőséget adtak ennyi határon túli színésznek, illetve ennyi embernek, hogy ezt a szeretetmunkát meg tudjuk csinálni.


Bajnai Botond: Milyennek találod a történelmi kort és a témát, ami a filmben megelevenedik?

 

Lukács Dániel: Izgalmasnak. Gyerekként mindig azt vártam, hogy jedi-, vagy páncélos lovag legyek, és most megadatott az életemben, hogy páncélos lovag lehettem. Az Egri csillagok óta nem volt ekkora volumenű, ilyen költségvetésű sorozat vagy film ebben a történelmi korszakban, és izgalmas volt, ahogy hozzá tudtunk nyúlni. Úgy gondolom, hogy az embereknek is tetszeni fog. Nagyon sokat dolgoztunk rajta, mi is kíváncsiak vagyunk rá, hogy milyen lett. 


 

Bajnai Botond: Közel 100 napon át dolgozott a stáb, megannyi helyszínen. Milyen élmény volt ez egy főként színházban dolgozó színésznek? Másképp kell játszani a kamera előtt, mint a színpadon? Bár, ha jól tudom, epizódszerepeid voltak már más filmekben is…

 

Lukács Dániel: Egyrészt nem olyan régen, 2020-ban diplomáztam, vagyis a pályám elején járok, másrészt, pedig a színészek zöme főleg színházban játszik és akkor forgat, amikor van filmes lehetősége. Olyan, hogy valaki csak filmszínész legyen szerintem nincs – legalábbis Magyarországon nagyon ritka. Egyébként teljesen másképp kell játszani kamera előtt, mint színpadon, hiszen a kamera mindent észrevesz. Míg a színpadon eltúlozhatod a játékod, a kamerák előtt sokkal realisztikusabban kell játszani.


Bajnai Botond: Milyen korosztálynak ajánlanád a sorozatot?

 

Lukács Dániel: A történelmi jellege miatt egészen kicsiknek semmiképpen sem, talán őket nem is kötné le ez a fajta ármánykodás, vagy ez a fajta lelkület. Én ugyan már 14 éves koromban Gyűrűk Urát néztem, de ez a történet 16 pluszos. A mai fiatalok hál’ istennek sokat látottak, úgyhogy magukba szívják majd a nekik valót a filmből.




Bajnai Botond:
Te magad mi az, amit még szívesen elmondanál, megfogalmaznál a sorozat kapcsán?

 

Lukács Dániel: Én korábban nem sokat forgattam, de vannak nagyon tapasztalt színészek, akik forgattak már, Rajkai Zoltán, Pataki Ferenc…, ők szintén azt mondták, hogy életükben nagyon ritkán adódott olyan lehetőség, amikor ilyen szeretetmunka volt, amikor a stáb összes tagja feszültségmentesen tudott együtt dolgozni. És ez példaértékű. Ezt a Megafilm nagyon jól csinálja, a producer, Helmeczy Dorottya remekül összeválogatta a csapatot!


Bajnai Botond: Lesz-e a történetnek folytatása, hiszen ez még csak Móricz Erdély-trillióágijának első kötete? Mennyire marad nyitott a cselekmény?

 

Lukács Dániel: A cselekmény éppen annyira marad nyitott, mint Móricz Zsigmond Tündérkertjének a végén. Azt, hogy lesz-e folytatás, nem tudom. Annyi azonban biztos, hogy az első 8 rész jól sikerült, bízom benne, hogy a nézőknek is nagyon fog tetszeni.

 

 

Szinopszis

Magyarország harapófogóba került. A darabokra szakadt országot nyugatról a Habsburgok, keletről a törökök szorongatják. A két hatalmas birodalom közé ékelődött be a szabad magyarság utolsó bástyája: Erdély. De a békét Erdélyben is már csak hírből ismerik. Gyilkos harcok folynak a trónért, melyből végül a szemtelenül fiatal és vakmerő, nők által bálványozott Báthory Gábor kerül ki győztesen. Báthory mögött ott áll nagynénje, a véres grófnő néven ismert, Európa-szerte rettegett Báthory Erzsébet; valamint megfontolt, művelt tanítómestere, Bethlen Gábor.

 

Erdély három nemzete, a magyar, a székely és a szász abban reménykedik, hogy Báthory talán végre elhozza a sokat szenvedett kis ország számára a békét. Báthory Gábornak azonban más tervei vannak. Ő nem békét akar, hanem visszaszerezni Erdély rég elvesztett dicsőségét - bármilyen áron. Szembeszegül a nagyhatalmi érdekekkel és az őket kiszolgáló belső ellenséggel, ám közben saját démonaival is meg kell küzdenie. A fiatal fejedelem a hatalom, az alkohol és a nők mámoros háromszögében magára marad, amikor szembefordul a békepárti Bethlen Gáborral.

 

Mester és tanítvány egymás halálos ellenségévé válik, a nyugodt erő és a féktelen szenvedély egymásnak feszül. A két rivális pedig hamarosan már nem csupán a hatalomért küzd...A tét: a magyarság megmaradása. A kérdés: mi ér többet, egy ország sorsa vagy egy nő szerelme?

 


Gyártó: Megafilm Service, Koprodukciós partner: MTVA, Támogató: Nemzeti Filmintézet.

Bethlen Gábor szerepében Bokor Barnát láthatja a közönség. Báthory Erzsébetet Szamosi Zsófia alakítja, de a női főszereplők között megtalálható Gáspár Kata, Dobos Evelin, Balsai Móni, Szőke Abigél, Parti Nóra, Éder Enikő, Spilák Klára és Nyakó Juli neve is. A főbb férfi karaktereket többek között Kálloy-Molnár Péter, Pataki Ferenc, Rajkai Zoltán, Zayzon Zsolt, Pál Attila, Dimény Levente, Molnos András, Németh Bulla Kristóf formálják meg.

 

Hivatalos előzetes:

 

Főcím: