2018. szeptember. 20., csütörtök
Névnap:

Keresési találatok: vetélkedő

Idén is a Családi Hétvége szombati napján mérték össze tudásukat az iskolások, hogy kiderüljön, ki a legalkalmasabb a Tavaszkirálynő és Májuskirály címekre.

2018-06-03 10:42:29

Izgalmas programokkal, az egész családot átmozgató vetélkedőkkel és sok-sok meglepetéssel vár mindenkit az Aquastar.

2018-05-25 07:36:16

A Kölcsey diákjai még decemberben nyerték meg az Demokrácia 1x1 elnevezésű versenyt, most pedig elutaztak a nyeremény kirándulásukra.  

2018-05-05 06:52:52

A Kurutty vetélkedő mint mindig, most is több próbából állt. A feladatokat úgy találták ki és szerkesztették meg, hogy közel álljanak a gyerekekhez, élmény és kihívás is legyen egyben a munka.

2018-04-25 11:31:47

Lajstromba veszik Szatmárnémeti magyar vonatkozású értékeit. A Szatmárnémeti Értéktárba vételre bárki tehet javaslatot. A legeredményesebb javaslattevők pénzjutalomban részesülnek.

2017-11-04 18:17:51

A Közigazgatási Palota kis gyűlésterme adott otthont a vetélkedő idei megnyitójának.

2017-10-27 15:38:55

A Rákóczi Szövetség 2017-ben 22. alkalommal hirdette meg Kárpát-medencei középiskolások számára Gloria Victis elnevezésű történelmi vetélkedőjét. 

2017-10-25 10:25:34

Immár 11. alkalommal szervezték meg a Szatmári Ifjúsági Napokat.

2017-06-13 09:13:48

A közeljövőben három nagyszabású ifjúsági rendezvényt is szerveznek.

2017-04-21 18:06:45

A 10-es Számú Általános Iskola dísztermében tartották a vetélkedőt.

2016-11-11 19:22:39

Mikola hatodik éve végzett az élen, megidézve Gary Linekert.

2016-11-06 16:49:18

Öt egyházmegye tizennégy csapata vett részt a vetélkedőn.

2016-05-02 22:06:28

Kerek fél évezrede született Drágffy Gáspár, a reformációt az elsők között befogadó főúr.

2016-04-29 17:11:23

Tizenhét csapat mérkőzött meg az első alkalommal rendezett bibliaismereti vetélkedőn.

2016-04-18 16:00:34

Harmadik helyen végzett a Kölcsey csapata a Raoul Wallenberg Alapítvány vetélkedőjén Budapesten.

2016-04-06 15:47:22

Színes programokkal várják a szatmáriakat a Madarak Napjára. Távcsöves megfigyelés is lesz.

2016-04-06 08:24:17

Pénteken a 10. számú Általános Iskolában tartották a könyvbarátok versenyét.

2016-02-26 17:57:12

Lukács evangéliumából készültek a csapatok a vetélkedőre.

2015-11-07 20:52:07

Aggódott, hogy csalódást okoz a Beatrice rajongóinak Nagy Hunor, de végül nagyon ügyesen játszott.

2015-11-03 08:49:19

Harmadik alkalommal hirdeti meg a BábSzóTér elnevezésű vetélkedőt a bábtagozat.

2015-10-23 16:28:15

November 6-án tartják az immár harmadik alkalommal megszervezett vetélkedőt.

2015-10-09 13:34:08

Élménytáborban vettek részt a Bölcs Diákok versenyen jól szereplő szatmári nebulók.

2015-08-07 12:06:42

Igazán testhezálló feladatban próbálhatja ki magát a műsorvezető.

2015-08-05 08:26:40

Harmadszor hirdeti meg a bábtársulat a BábSzóTér elnevezésű vetélkedőt óvodások és kisiskolások számára.

2015-06-18 15:05:29

Szombat délelőtt a vetélkedésé volt a főszerep: hat iskola három-három párja versenyzett.

2015-06-07 09:49:21

A filharmónia előadótermében tartották A Magyar Nyelv Napjai rendezvénysorozat megnyitóját.

2015-05-15 19:17:07

Szatmárnémetiben tartják a Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedő döntőjét.

2015-05-15 17:12:31

Tizennégy csapat részvételével rendezték meg a IV. Kopácsi István Egyháztörténeti Vetélkedőt.

2015-05-10 17:56:19

Ötödik alkalommal rendezik meg a Kopácsi István nevét viselő vetélkedőt.

2015-05-07 14:22:15

Környezeti ismeretekből mérhették össze tudásukat a diákok Börvelyben.

2015-04-27 22:00:17

A Kölcseyben tartották a megyei Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedőt.

2015-03-22 15:21:42

A Mesék szárnyán vetélkedő megyei szakaszán Móra Ferenc meséi álltak a középpontban.

2015-01-25 14:43:00

A Balcescu-Petőfi Általános Iskolában tartották meg az idei Mesék földjén mesemondó versenyt.

2015-01-23 15:08:51

Gyerekek jelentkezését várják a Fölszállott a páva című népzenei tehetségkutató új, harmadik szériájába.

2015-01-06 18:18:09

A Református Gimnáziumban díjazták a leghangulatosabb osztálytermet.

2014-12-18 21:25:01

A Brighella Bábtársulatának vetélkedőjén kilenc csapat mutatta be előadását.

2014-12-11 09:41:44

Idén is szervez bábszínházi vetélkedőt a Harag György Társulat bábtagozata.

2014-11-03 15:22:43

A Szatmár megyét képviselő diákok idén is nagyon jól szerepeltek a megmérettetésen.

2014-10-22 16:21:58

Még két hétig lehet jelentkezni – az APM ezúttal is értékes nyereményekkel készül.

2014-10-21 11:44:21

Várják a jelentkezőket a világon bárhol élő magyar, nem hivatásos népdalénekesek versenyére.

2014-10-12 10:29:46

A fegyverletétel és a szabadságharc megtorlása volt a témája a péntek délben megtartott vetélkedőnek.

2014-10-03 16:19:40

A Brighella Bábtagozata immár második alkalommal hirdeti meg Báb-Szín-Tér című vetélkedőjét.

2014-06-19 13:31:04

A Szatmárnémeti Református Gimnázium 29 diákja vett részt a vetélkedőn.

2014-06-06 15:47:28

Sikeresen szerepeltek a kölcseys diákok a Budapesti Szépművészeti Múzeum által meghirdetett versenyeken.

2014-05-15 16:18:07

A III. Kopácsi István Egyháztörténeti Vetélkedő és Ifjúsági Találkozóra a környező megyékből is jöttek fiatalok.

2014-05-11 12:38:58

Megszervezték a Kopácsi István nevével fémjelzett egyházmegyei szintű egyháztörténeti vetélkedőt.

2014-04-28 13:28:05

Szombaton 15 órától vetélkedőt szerveznek a Láncos-templomhoz tartozó Kálvineumban.

2014-04-25 11:37:10

A Szatmárnémeti Református Gimnázium ez alkalommal is meghívást kapott a rangos eseményre.

2014-04-16 14:26:14

A tíz négyfős csapat idén a Ion Creanga Általános Iskolában mérte össze tudását.

2014-04-05 18:43:03

Szombat reggel 10 órakor kezdődött a Román Madártani Egyesület szatmárnémeti szervezetének programja.

2014-03-29 20:07:47

A Szóhercegnők és a Betyárok jutottak tovább a Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedőn.

2014-03-29 18:43:45

Vándorkiállításokkal keresték fel diákok a szatmári római katolikus Püspöki Palotát.

2014-02-19 16:35:06

Az idei tanévben is megrendezésre kerül a kárpát-medencei „Székely Kapuk - Zöld Kapuk" című vetélkedő.

2013-12-17 15:21:49

November 22-én Széchenyi-vetélkedő lesz a Református Gimnáziumban - még lehet jelentkezni.

2013-11-13 16:33:29

Idén is megszervezték a Szatmári Református Egyházmegyében a gyülekezeti szintű bibliaismereti vetélkedőt.

2013-10-27 18:42:06

Az idei vetélkedő témája: gróf Széchenyi István gyermek- és ifjúkora.

2013-10-21 17:49:42

A Kölcsey bentlakásának újoncai vetélkedtek egymással csütörtök délután.

2013-10-17 21:04:40

A tizenhárom aradi vértanú előtt tisztelegve szabadjára engedhették kreativitásukat a diákok.

2013-10-08 20:34:05

Az egész megyéből érkeztek kisdiákok a vetélkedőre: a 43 jelentkező versenyzett.

2013-10-04 19:55:02

Számos gyermekprogram várja a kicsiket és nagyokat hétvégén a Kossuth-kertben.

2013-08-22 15:54:06

Pároknak szervez vetélkedőt a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés - várják a jelentkezőket.

2013-08-19 09:47:14

A vetélkedőre összesen 300 csapat nevezett be.

2013-06-14 23:36:26

A verseny jelentkezési lapját idén 291 produkció töltötte ki - ez mint 1500 személyt jelent.

2013-06-10 14:56:37

A szatmárnémeti döntővel lezárult az „Életet a környezetnek, életet az embernek” vetélkedő.

2013-06-06 15:09:32

Június 7-9.között rendezik meg a vetélkedő országos szakaszát.

2013-05-28 18:51:36

Kirándultak Mátyás király és Bakócz Tamás nyomdokain.

2013-05-19 22:02:28

A VVVV országos döntőjén közel száz I-VIII. osztályos diák mérkőzött meg egymással.

2013-04-30 10:07:50

Királyhágómellék szinte minden tájáról érkeztek résztvevők.

2013-04-28 19:08:05

A nyíregyháziak látogatása egy környezetvédelmi projekt része.

2013-04-19 14:54:51

Közel száz diák és 18 kísérő tanár részvételére számítanak a szervezők.

2013-04-15 18:01:10

Idén is megrendezik a néptáncos, népzenei vetélkedőt. Május 12-ig várják a jelentkezőket.

2013-04-10 17:25:19

Április 5-6-án rendezi meg a vetélkedőt a főgimnázium és a Szent István Kör.

2013-04-03 13:31:13

Március 13-én rendezték meg a vetélkedő helyi szakaszát.

2013-03-13 15:56:21

A Gheorghe Dragos Szakközépiskola csapata is részt vesz a Székely Kapu - Zöld Kapu versenyen.

2013-03-05 13:32:59

Az erdélyi és a partiumi református gimnáziumok diákjai vesznek részt a vetélkedőn.

2013-02-28 16:38:03

A hétvégén megrendezett országos tantárgyversenyek megyei fordulójának eredményei.

2013-02-27 14:17:41

Közel nyolcvan diák jelentkezett az idei Vidám Versek Versmondó Versenyének megyei döntőjére.

2013-02-23 12:27:31

Ezen a hétvégén kerül sor a vetélkedő megyei döntőjére.

2013-02-21 12:54:06

A tavalyihoz hasonló kiváló eredmények a helyesírási verseny országos szakaszán.

2013-02-15 15:23:44
1   |   2   |   3      »      
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: